Ismét egy új felismeréssel gyarapodtam a személyemet illetően (tehát már érdemes volt felkelni). Közel negyven évet éltem le azzal a biztos tudattal, hogy sok egyéb szépséghibám mellett undorítóan vastag lábaim vannak. Ahogy mr. Darcy szokta mondani: csodás focista lábak! 
Szóval már egészen megszoktam a gondolatot, ehhez mérten voltam kellőképpen gátlásos, ám a mai napon szembesültem vele, hogy NEM! Sőt!
Történt az ugyanis, hogy mindenféle cipőkkel kezdtem üzletelgetni. Adok- veszek, pénzt keresek. Most aztán jöttek nekem csodálatos csizmáim. Feketék, bőrök, hegyes orral, törékeny sarokkal- egy- egy remekmű valamennyi.

Mutatom a csajoknak, húzgálják magukra, és se egyiknek, se másiknak nem jók. Nem mennek fel a vádlijukon. Gyűrkélik, feszítik, erőltetik, és mégse nem. Kinek megy föl egyedül a lábára a térdig érő szűk csizma? Háhá, csak nekem! Dorisnak, a pálcának felmegy, az ám! Senki másnak!
Szóval van most nekem jó kis csizmám, és irigyelnek is érte erősen. És van nekem megváltozott énképem, amely immáron őzikeségről szól. Karcsú, szépséges gazellaságról- így még a menés is könnyebb.
Mondtam is mr. Darcynak, mától nem szólíthat semmi más módon, csak úgy: Bambi. Ezzel nem is lesz gond, mivel a csizmának, a szűk nadrágnak és a műszempilláknak köszönhetően a szolíd domina jelmezét öltöttem magamra. Igen, a látvány hatott rá. Csak egész csendesen merte megjegyezni: Nincs is baj  ezzel az őzzel. Ha akarod, bármikor Bambi lehetsz. De azt soha ne feledd: igaz ugyan, hogy vékony a lába, viszont épp annyira szőrös is.
Muhaha!