Odaadja neki a főnöke a 9000 Ft- ot, hogy vigye be, és fizesse ki a névjegykártyákat. Ő meg beteszi a tárcájába a saját tízese mellé.
Aztán átteszi a cipzáros részbe(!!!), mert ez sok pénz, ő pedig ismeri magát. Tudja, hogy olyan kiszórós- elhagyós, ez meg itt biztosabb hely. Aztán megy, és leparkol az áruház előtt. Mikor kiszáll a kocsiból, valami fémpénzt kiszór a zsebéből, lehajol érte. A táska persze nincs behúzva, így az egész tartalma belehullik a nyakába. Ül ez nemnormális a földön, és rámolja be a cuccait. Bemegy aztán a boltba, kéri a kártyáit (hű de fa*ák, tényleg pipec!), és fizet. Kinyitja a tárcát, pénz sehol.
Úristen!

Rohan vissza a kocsihoz, mert biztos, hogy akkor szórta ki, mikor a fejére dőlt az egész cucca. Nézi az utat végig, de nincs sehol, nincs az autó körül sem. Guggol, hajol, fekszik, kukucskál. Már segítenek is neki. Két pasi fekszik az autó alatt, és keresik a pénzt. Megnéz bent is mindent. Ülés alatt, mellett, előtt, de nincs, nincs, nincs. Végül a táskát megfogja, ráborítja az ülésekre. Papírok, zsebkendő, szájfény, tárcák, kütyük, legok, deo, tollak, ceruzák, felírások, tampon, szolikrém, keksz, rágó... na még egyszer a tárcát. És nézi a hülyéje, keres, kutat.
Végül kinyitja a kis cipzárost is(!!!)
Hát nem normális, esküszöm!!! Hullik darabokra, vagy mi van vele. Széthagyja magát, és már maga se' érti. Nem látja a részleteket, az erdőtől a fákat, lepottyant higanycsepp lett.
Még jó, hogy mikor hajnalban, vagy estefelé írogat, az olyan, mintha gyöngyöt fűzne az elszakadt láncból.