Hogy én mennyire utálom az ilyen munkaszüneti dögunalmakat!!!
Most majd négy napig nem lehet semmit elintézni, nem lehet dolgozni. A szemét tévét telinyomják állítólagos jó műsorokkal, így az egész család ott fetreng előtte, hogy nehogy lemaradjanak valamiről. Még az idő is vacak, így kicsalni sem tudom a fiúkat. Ezért aztán muffint sütök, mert azt képzelem, ezzel hasznosan töltöm az időmet.
 Mondjuk a Twist Olivért én is megnéztem. Közben azon gondolkodtam, hogy ha ők (a fiaim) látnak ilyen gyerekéletet, akkor vajon megfordul- e a fejükben, hogy a saját körülményeiket többre értékeljék? Vagy egyáltalán értékelik- e valamennyire?
Azt gondolom, ha az ember beleszületik valamibe, akkor nagyon sokáig azt képzeli, hogy az, ami neki adatott, teljesen normális. Ha szép élete van, akkor azt is épp olyan magától értetődően szívja magába, ahogy a rosszat. Eszembe jut egy régi diákom. Az anyja egy állat volt. Durva, büdös, agresszív, és igazságtalanul szigorú. A kislány szerette úgy, ahogy volt. Azt gondoltam akkoriban, hogy nyilván azért, mert nem tudja, hogy nem olyannak kellene lennie a nőnek. Nem látott még puha és szerető anyukát, kellemes családot, hát ahhoz ragaszkodott, ami volt neki.
Azt hiszem, az elégedetlenség, vagy a megelégedettség valamikor akkor kezdődik, mikor az ember kezdi átlátni a világot, kezdi magát és a körülményeit viszonyítani másokéhoz.

Szóval unalmas vasárnap- hangulatom van. Semmi ünnepi, semmi forradalmi. De valószínű, hogy a tévébe még beleb**k máma egy keményet. Majd húzok hozzá csuklyát.