- Ti most mentek ki valahova?
- Igen, Ausztriába, egy menő klubba. Van szauna, masszírozás, és persze mi.
- Az jó hely akkor. Mindenki jár oda, vagy csak férfiak?
- Csak férfiak, persze. Egy törölközőben és papucsban dolgozunk. Üldögélünk, beszélgetünk, aztán jönnek, és visznek valakit. Ez jobb, mint sok más hely. Voltam olyan helyen, ahol nekem kellett vendéget fogni. Az szar. Odamenni, befűzni valakit. Mondtam is, én ugyan nem könyörgök senkinek. Utána jött ez a hely. Be vagyunk jelentve, fizetünk adót, mindent. Ha beteg leszek, jár táppénz is. Hetente orvosi szűrés. Oda aztán bejöhet a rendőr, nem talál semmit. Bár úgysem jön be... csak ha vendég, hehe. Nem kell bújkálni.
 

 Most egy hónapig leszek kint. Olyan karácsonyt csinálok, mikor hazajövök, hogy csuda! Mindenki kap ajándékot.
- Mikor kezdted?
- 7 éve. 18 voltam akkor.
- Könnyen ment?
- Ááá, dehogy. De muszáj volt, mert kidobtak. Nevelőszülők kivettek az otthonból, aztán elzavartak, mikor nem kaptak pénzt. Nem is volt hova mennem, ott álltam fedél nélkül. Nem volt könnyű. Még ennivalóm sem volt. Aztán egy haver mondta, hogy nem kellene szegénynek lenni, menjek ki az útra. Szörnyű volt. Elsőre nem is sikerült. Két napig sírtam, mondtam, soha többet nem megyek oda. De végül csak kimentem... éhes voltam. Aztán kezdett szépen jönni a pénz. Mostmár nem érdekel. Jól keresek, bármit megvehetek magamnak. Most menjek el dolgozni 60 ezerért? Bolond lennék.
- Van valakid?
- Van párom. 6 éve vagyok vele, de ő két és fél éve "bent" van. Még ott lesz vagy három évet.
- Miért ül?
- Rablás. Tudod, mikor összekerültünk, tudta, hogy mit csinálok, de nem örült neki. Mindig kérte, hogy hagyjam abba. Na jó, abbahagytam, éltünk szegényen. Nagyon szegények voltunk. Aztán egyszer kérdezte, hogy megvárnám- e, ha bekerülne. Meg, persze, hát szeretlek. Aztán kezdte el ezeket a dolgokat. Végül bekerült. De én megvárom, mi tehetnék. Szeretem.
- És a többi férfi?
- Az nem számít. Már rég nem élvezem. Nem mondom, néha, ha úgy szimpatikus valaki... akkor úgy van, hogy nekem is mintha jó lenne. Van például ott Salzburgban egy úriember - hát ő nagyon ott van a szeren, Versace ing, öltöny, minden- ő mindig hozzám jön. Beszélgetünk sokat, mindig engem visz. Felhív itthon is néha. Most is tudja, hogy megyek, vár is nagyon. Ilyen van néha, de az ember nem éli bele magát. Nem lehet. Ez munka.
- És a fiúk? Minek ez a srác, hisz ismered a helyet, a többi lányt... símán intézhetnéd magad az ügyeidet.
- Ááá, nem úgy van az. Ő kijön velünk, és akkor mindenki tudja, hogy valaki vigyáz ránk. Közben hazajön, de tudják, hogy jobb békén hagyni minket. Ha valami gond van, felhívom, jön rögtön. A pénzt felezzük. Nem sajnálom tőle, mert segít. Nélküle veszélyben lennék. Hanem te nagyon szépen dolgozol. Olyan gondosan. Egyszer voltam egy műkörmösnél. Fél óra alatt összevágta, olyan ronda volt, hogy förtelem. Olyan nagyképűen beszélt velem: Volt már neked valaha tipp a kezeden? (furán nyávogva imitálja a beszédet) Én meg mint aki nem sejt semmit: Ó, nem, azt sem tudom, mi a műköröm... gondoltam, majd kér egy 1500 ft- ot, azt oda is adom neki. Végeztünk (mondom, fél óra volt), azt mondja 4100 Ft. Ezért a munkáért? Hát így én is megcsinálom. Köszönöm szépen, nem hagyom átverni magam- és otthagytam. Kiabált utánam, rossz kis cigány kurva, rohadjál meg. Jaj, az isten áldja meg, ne kiabáljon már... és csak nevettem magamban. Az ilyeneket utálom. Én normális vagyok mindenkivel, amíg ő is normális velem. Nem lopok, nem csalok. Dolgozok. DOLGOZOK. Engem ne cigányozzon, ne kurvázzon, miközben be akar csapni.
Tudod, mennyi ott egy köröm Ausztriában? 17 000 ft. Szarrá keresnéd magad, ha kijönnél. Van ott vagy ötven lány. Nem tudod elképzelni, mi pénzek forognak ott... Szarrá keresnéd magad.

Aztán jön értük a fiú, és fizet. Természetesen. Ő állja a piperét, a kiutat, ő szerezte a helyet, ő vigyáz rájuk, intézi a fodrászt, kozmetikust, ami még hátra van vasárnapig. Normálisan beszél velük, látszik, hogy kölcsönösen támaszkodnak egymásra. Furcsa üzleti kapcsolat ez, amit én, a háziasszony, feleség, édesanya épp csak a felszínen kapargatok, de esélyem sincs érteni. A világ másik felén élnek ők. Itt vannak a házamban, de a föld árnyékos oldalán.