Tudhattam volna előre!
Bármit olvastam Bozsik Yvette- ről, abban az állt: progresszív, expresszív, feszegeti a határokat... Egyértelmű, hogy a szellemisége az egész napra rányomta a bélyegét.
Már délután esni kezdett az eső. Mire indultunk, szakadt. Úristen, úristen, évek óta nincs esernyőm! Berohanás akkor anyósomhoz, ő előkotor egy valamit- kicsit nehéz kinyitni, nem baj, ugrás az autóba, késésben vagyunk, természetesen! Ezerrel befelé Kecskemétre, az úton összegyűlt tócsáktavaktengerek kis híján kitépik a kormányt a kezemből.
Már csak mi hiányzunk a társaságból. Felnyomakodok a buszra, próbálom összecsukni az ernyőt, hát nem megy. Recseg, ropog, dermedt csend, a tanár úr kedvesen mosolyog: Akkor én bemutatnám az este házigazdáját...

A szerkezet e percben feladja, a pálcák ernyedten lógnak vagy egymásba gabalyodnak- lehetetlenség összecsukni. Groteszk látvány lehetek most. Visszafutok, a dögöt  betaposom a kocsiba, fel a buszra újra- indulás.
Ezer fok, hiába beszélek a sofőrnek, csesszen már valamit a fűtéssel... azt mondja, nem fűt. Nem? Akkor nyáron mi van, ha ez az alap? Olyankor bekapcsolja a légkondit. Akkor kapcsold be most is, b**meg! Jó. Hőmérséklet rendben. Újabb kérdés az ő szájából: Hol a Művészetek Palotája? Te jó ég! Kit küldtek ezek? Elnavigálom, megvan a parkoló is, kiszállás. Van még egy óra, megyek, átveszem a jegyeket, amik egy csinos borítékban várnak a protokoll asztalnál. Éppen csak 500 forinttal kerülnek többe, mint amiben megállapodtunk a telefonban. Nem hiszem el! Nincs nálam elég pénz, telefonok, nem baj, vigyük el, majd az iroda átutalja a különbözetet jövő héten. Kibontom, osztom a tikettet, a végén derül ki, hogy eggyel kevesebb. Igen, itt már zsibbadok, a kabátom sem volt még időm levenni, állati melegem van most is, ráadásul nem tudom, mi lesz a jegyek miatt. Rosszul vagyok kicsit, szívtájéki bizsergés, kihűlt kezek a forróságban. Még jó, hogy nem vagyok különösebben stresszelős- már rég nem élnék.
Újabb két emelet, a lépcsőn egy ismerősöm jön szembe. Csak tudnám, honnét, talán a kávézóban láttam. Nézek rá, hátha köszön, vagy én köszönök, nem értem, miért néz keresztül rajtam. Ja, ez a Novák Peti. Csak én ismerem, ő sose látott, nem lát ő ki a tévéből, hiába csápolok neki a képernyő előtt, nem fog ez köszönni ebben az életben sose... Jön egy másik is, egy nő, ezt is láttam... Ja, ez meg az Yvette, smink nélkül, a ruhája se tüllös. Közben felérek az asztalhoz, nagy levegő, és mondom: Nincs jegy, kevés a jegy, mi a fene lesz most? A nő kedves, ad két protokoll helyet (hogy fiammal egymás mellett lehessünk). Kár volt rezegni, én ülök a legcoolabb széken, teljesen jó ez így, végre levehetem a kabátot, és kezdődhet a lazulás. Még jó, hogy a kavarodásból senki nem vett észre semmit, csak én ettem a kefét.

A darab jó. Nekem jó. Nekem tetszik. Én felkészültem. Elmondtam a buszon is a történetet, elmondtam, hogy nem klasszikus, nem erdőben trallalázós... ez egy progresszív, expresszív. Ehhez nyitva kell lenni, nem értelmet keresni, cselekményt, kutatni benne a Varázsfuvola amúgy is zavaros meséjét. Csak kinyitni a szemet, fület, és befogadni- elfogadni. Felkészítettem őket. De mégis, mégis... Nem megy ez mindenkinek. Nyitva lenni nem könnyű.
Nagyfiam például hihetetlenül élvezi. Már az ötödik percben a fülembe súgja: Gyönyörű ez a zene! Pompás ez a látvány! De ő gyerek. Ő gyerek, gyerek, gyerek! Nála nyitva van az aranykapu. Nem mindenki van ezzel így. Hazafelé néhányan panaszkodnak, hogy nem értették az egészet. Én meg őket nem értem.

Minek ÉRTENI mindig mindent? Nem elég élvezni? Ha ott vagyunk egy helyzetben, ami megérinthet bármi módon, akkor miért kell azt érteni? Szebben énekel a fülemüle, ha tudom, hogy a párját hívja? Melegebb a Nap fénye, ha tudom, hogy csak egy izzó tűzgolyó? Édesebb a virág illata, ha tudom, hogy csak a méhet vonza ezzel magához?
 
Hazafelé újabb hőhullám. Ezúttal kemény vagyok. A megpróbáltatások megedzik az embert. Kétszer szólok, hogy kapcsoljon légkondit, aztán hozzáteszem, hogy akkor se nyomja le, mikor hátat fordítok.
A hangulat viszont nem rossz. Beszélgetések, elemzések... Törődök velük. Végülis én vagyok az este kissé progresszív, expresszív, nehezen érthető, zavaros, egyeseknek meghökkentő, másoknak élvezhető házigazdája.
Ki másnak mondanák el az érzéseiket?