A tiszteletesünk egy őrületes személyiség. Illetve ők ketten a feleségével remekek. Szóval a hölgy kifinomult, szelíd és türelmes. Mindig elnéző, a legkínosabb pillanatokban is képes mosolyogni. A férje viszont szolíd iróniát tartalmaz a megnyilvánulásaiban. Bár lehet, hogy ez nem is tudatos nála. Lehet, hogy egyszerűen zavarban van, mikor vezetnie kell ezt a bizonyos ünnepi műsort, és ez a zavar hozza ki belőle a különös megjegyzéseit:

- Most akkor az elsősök műsora következik. Név szerint: M.A., K.L., T.P.... (és felsorol úgy nyolc nevet). Mindenki itt van? (4 gyerek ácsingózik a kijelölt helyen). Úgy látom, nincs. Nos, akkor nyilvánvalóan annyian mondják a verset, ahányan itt vannak.
- Most pedig következik M. Béla, és M. Réka egy kis orgonaszóval.
M. Béla leül, tratratra, játszik kb. 5 másodpercet. Felpattan, a helyét a nővére veszi át. Tiszteletes a mikrofonba: - Réka következik. Azután:
- A változatosság kedvéért újra orgonát fogunk hallani.
És a legszebb:
- Nahát. Ez lett volna a nagyobbak jelenete. Vagy olyan jelenetszerűség.

Nem, nem sértődtem meg. Mulattatott a dolog. De miért nem lehetett csak úgy egyszerűen nem mondani semmit, mikor elkezdődik az a bizonyos jelenet? Ki nem állom, mikor ilyenkor bemondják a mikrofonba, hogy a betanítás az én érdemem. Nem kell ilyeneket bemondani. Főleg nem, hogy tratra TANÁRNŐ... Ráadásul mikor veszi a helyi tévé. Biztos lesz egy csomó ember, akinek eszébe jut (ahogy nekem is), hogy dehogy tanárnő, már vagy tíz éve nem tanít, de lehet, hogy több is. Meg arra is gondolnak: Hát, b**meg, ez a csaj mindenütt ott van? Nem bír ez nyugton maradni? Nem bír, de egyáltalán nem szeretné, hogy ezt bemondják a tévében. Csak azt kell mondani: Mostan lesz itt egy jelenet Jézus születéséről, ott az a fiú azzal az idétlen papírkoronával a fején bordó köntösben Heródes lesz (édes fiam, told már feljebb a sapkádon azt a csákót, rálóg a szemüvegedre!), szórakozzanak kellemesen kedves nagyérdemű, Jézus dicsőségére. Pont.

Erősen néztem végig a helyi tévé tulajdonosát és egyben operatőrét, mert századszor jutott eszembe, hogy ha már van kábeltévére lehetőség nálunk, akkor csinálni kellene egy normális tévét normális műsorokkal, mert azért annál, hogy elejétől végéig leadjuk a templomi karácsonyt vagy az óvodás farsangot... na annál azért több is lehetne ez. Annyira néztem, miközben gondolkodtam, hogy végül köszönt is. Persze ismer, de ettől még nem kellene köszönnie, ezt tudjuk jól. Azon agyaltam, hogy miképpen lehetne itt egy klassz kis 3 perces hírt nyomni erről az esetről, persze én nem látszódnék, én nem akarnék a tévében látszódni, inkább olyan szerkesztés- féleség érdekelne. Felkutatnám az érdekességeket, beszélgetnék emberekkel, aztán összemixelni, lerendezni, és a háttérben örülni, hogy milyen klasszul pörögnek a dolgok. Karácsony este azért nem lehet ilyesmivel nyomulni, hiába vannak ötleteim, valahogy ki kellene várni a megfelelő alkalmat. Tanítottam emberünk fiát, így hát megszólíthatom, ha akarom; majd egy megfelelő pillanatban- már ha van ilyen. Muszáj itt megjegyeznem azt az ominózus esetet, mikor egyszer nagyon régen egy remek iskolai nap után otthon bekapcsoltam ezt az adót, és éppen valami olyasmin gondolkodtam, mint tegnap az istentiszteleten, mikor a képújság alatt felfedezni véltem a tanítványom (az ő fiának) a hangját. Az egyik munkatárssal beszélgetett a srác éppen arról, hogy ő ma nem kapott házi feladatot. Basszus, ezt is a tévéből kellett megtudnom! Na persze, a fél napot átdrámáztuk, és elfelejtettem leckét adni. Erre ő bemondja a tévében! (Ah, azóta mérnök lett, gyönyörű férfi, és olyan kedves, hogy nagy néha, ha összefutunk, még mindig körbeszeretget!)
Tehát az idea megszületett, jövő évi előirányzék a tévés nyomulás, ez még tetszene. Sajnálatos, hogy így sem tudom időre teljesíteni a vállalásaimat. Még jó, hogy Atibi elnézi nekem. Kedvel, ez van. Kedvel mindaddig, míg nem jön egy munkatárs fiatalon, gyerek nélkül, műkörmözés nélkül, szakkör nélkül, pontosan teljesített vállalásokkal.

Ps: Karácsony zajlik a maga nagyszerűségével, minden passzol, ráadásul még a hó is megjött. Megyünk öltözni és hógolyózni és fürdeni és szánkózni, majd később kipirult arccal megszorongatjuk a szeretteinket.