Doris naplója

A tegnap nagy részét telefonálással, emilezéssel töltöttem munka ügyben. Rosszul áll a szénám. Az emberek félnek, óvatosak, nem mernek pénzt kiadni, így hát hiába a remek ajánlat a karneválra, csak sajnálkozva csóválják a fejüket. Nem tudják, mi lesz, s ilyenkor esztelenség költekezni.
Este hallottam a híradóban, hogy a fél ország jégpálya lett.
Ültem a képernyő előtt, és csak lestem: Mi van? Én ebből semmit nem vettem észre. Mintha egy másik bolygóról jöttem volna.
Úgy döntöttem, ma "menős" napot csinálok. Felkeresek néhány partnert, plusz egy kis irodalátogatást eszközlök. Szűk, bokáig érő szoknyát és tűsarkút húztam. Ebből rögtön sejtettem, hogy valami gond lesz. Remek érzékem van ugyanis ahhoz, hogy mindig a legkevésbé ideális ruhákat szedjem magamra. Télen rövid szoknyát, nyáron nadrágot, hidegben kiskabátot, jó időben sapkát. Soha nem ésszerűt, inkább mindig hangulatot húzok magamra.
Kiléptem, és takartam egy orbitálisat... Lehetett volna így is, de kiváló egyensúlyérzékemnek köszönhetően mégsem így történt. Tipegősen evickéltem az autóig, és lépésben jutottunk be az iskolába.
Meglassult minden. Kemény páncél takarja a várost.
El kellene indulni, de a józan ész nem ezt diktálja. Én pedig mostanában egyre jobb viszonyban vagyok a Józan Ésszel. Egyre ritkábban hessentem el magamtól, és már kinevetni sem szoktam.