Nagyon érdekes dolgokat olvasok a dohányzással kapcsolatban. Eközben persze továbbra is piszkosul szenvedek, de próbálok eltávolodni tőle, és apró darabokra lebontani a szenvedésem miértjét. Szétszedni, megérteni, hogy azután legyőzhessem, és ne fogjam meg azt az egy szál cigarettát, ami ott van még a táskámban.
Tehát egy gyorstesztnek köszönhetően megtudtam, és analizáltam, hogy valóban addiktív személyiség vagyok. Ennek beismerése nem jelent különösebb gondot- egyrészt évek óta tudom, másrészt a függőséggel több szinten találkoztam már a családomban, így nagyjából ismerem a mikéntjét.
Így születtem, nincs mit tenni.
Ha visszanézek a gyerekkoromra, a jelek már akkor láthatóak voltak: viszonylag lehangolt lelki beállítottság, zárkózottság, gyakori magányérzés, alsóbbrendűségi tudat. Csak a szerencsének köszönhetem, hogy cigi lett belőle, és mondjuk nem alkohol, vagy drog (Szerencsére?! A dohányzás az egyik legpusztítóbb, bár társadalmilag leginkább tolerált betegség).
Tehát dohányzás. Nézzük, mit tesz, mit pótol a cigi a függő embernél? Nem azokról beszélek természetesen, akik akár 20 évig dohányoznak úgy, hogy bármikor napokra, hetekre leteszik a cuccot. Az nem ér! A függőség ennél komolyabb. Az addikt embernek ezek a szerek- az alkohol, a drog, a cigi, a kávé - mind tudatmódosításra kellenek. A dohányzás szertartása mankó a mindennapokban, mögé lehet bújni, mikor egy helyzetet nehezen kezelünk, mikor az érzelmeinket kell vállalnunk. (Ajaj! Mikor is gyújtok rá? Ha ideges vagyok, ha kínos beszélgetésem van, ha közösségben kell megnyilvánulnom... aztán egy idő után már mindig.)
Most itt állok cigi nélkül. A valós érzéseim elborítanak, ettől iszonyúan sebezhető vagyok, ugyanis ezek az érzések arról szólnak, hogy szeretnék egyedül lenni, zavar a tévé hangoskodása, zavar a fiúk bohóckodása, zavar, hogy mindenki jól érzi magát, míg én magamra maradtam a sivár, fájdalmas, cigitlen életemmel. Haragszom rájuk, sőt, mr. Darcyt gyűlölöm, hogy kimehet a teraszra, belebújhat a füstbe, kivonulhat a közösségből büntetlenül, én pedig eközben magányosan (a cigim nélkül) hánykolódom. Soha nem fogja ezt megérteni az, aki nem függő.
Most agresszív is vagyok, úgyhogy lesz szíves mindenki békén hagyni olyan bölcsességekkel, hogy majd elmúlik, és a tüdőm regenerálódik, meg hogy csökken az esélyem az idő előtti meghalásra.
Leszarom jelenleg ezt.
Elvesztettem egy páncélt, egy védelmet, és nincs helyette semmi, amit magamra húzhatnék.
Nem vagyok szabad ember.
