Ah, a PC mégis jó. Nem sikerült tönkre tennem, csak valamit veszélyesen elnyomtam benne, mikor tegnap az indulattól erősen összeszorított kezemmel beleütöttem egyet a klaviatúrába.
Szóval itt vagyok, és ettől kicsit jobban érzem magam. Pedig a dolgok nem állnak valami fényesen. Mr. Darcyékhoz szép lassan bekúszik a válság, s amit eddig mondogattunk (hát enni azért kell!) lassan érvényét veszíti. Nem kell feltétlenül enni. Vagyis valakik már bizonyosan nem esznek, mert mr. Darcyéknak nem kell dolgozni. Bár kellene! Viszont az kiderült, hogy ilyen volumenű dolgok felülírnak és megsemmisítenek olyasféle kérdéseket, hogy vajon tudunk- e mi ketten közös nevezőt találni a belső munkamegosztás, a szellemi kielégülés, a hobbi, és a "ki mit kérhet számon a másikon" terén? Ilyenkor- vészhelyzetben- az van, hogy "véd és dac", és agyaljunk, mert bajban leszünk hamarosan, ha valamit nem találunk ki. Ilyenkor minálunk Sas úrfi (aki amúgy lehet, hogy lány) leszáll Kökény kisasszonyhoz (aki meg fiú is lehet éppen), és töri a fejét mindenféle életszerű megoldásokon. Törik a fejüket együtt. Sas úrfi néha azt gondolja, szívesen eladná a felhőit jó pénzért. Odaadná a szárnyát is, ha tudná biztosan, hogy ez segít itt a lenti világban.

Ps: Az egyszer biztos, hogy a velencei karnevált kihagyjuk, más fogja a csoportot vezetni Valentin napon Olaszországban. Nevetséges lenne ebben a helyzetben ilyesmire költeni, még akkor is, ha egy nagyobb bevásárlás ára betakarná ezt a kirándulást kettőnknek. Mikor ma felhívott mr. Darcy, és elmondta, mi van náluk, siralmas arccal közöltem Atibivel a nem várt fordulatot. Azért gondolom, hogy siralmas látvány lehettem, mert - bár nagyon fegyelmezett voltam-  ő azonnal felhívta a színházat, és márciusra lefoglalt nekem két jegyet egy vígjátékra. Vigaszulkárpótlásulkedvességből. Ah, remélem, akkor már felszabadultan tudok(tudunk) majd nevetni!
Egyelőre azonban iszonyatos hányingerem van reggel óta... de lehet, hogy sírni szeretnék. Hányni, vagy sírni...KIhányni, KIsírni