Most az itt a nagy kérdés, hogy... Na nem. Több kérdés is lebeg itt a fejem felett. Az például egy nagy kérdés, hogy vajon tudok- e a munkámból olyan plusz bevételt produkálni, amely pótolja mr. Darcy heti egy napos kiesését, ami nem kevés pénzt jelent havi szinten, valamint betömi a megnövekedett frankos hitelünket, és kompenzálja a követhetetlen áremeléseket. Egyre többet dolgozunkom, és mégis örülhetünk, ha a szintet tudjuk tartani, és nem csúszuk a mélybe. Igen, igen, a válság mindenütt válság.
Aztán kérdés az is, hogy egy sikeresen beinduló gépezet vajon mennyiben válik a gyakorlati létben hasznossá, és ezzel együtt mennyiben csökevényesíti el az ember egyéb affinitásait. Hetek óta teli van a fejem a munkámmal, kevesebbet mélázok dolgokon, és számba (nem a szájamba) véve napjaimat, leginkább ezen a téren tudok felsorakoztatni gondolatokat. Amíg szűkösebb volt ez a részem, addig többet törődtem a világgal, az írással. Több dolgot megláttam magam körül. Úgy érzem, mintha most beszűkülnék... pedig valójában iszonyúan pörögnek a dolgok körülöttem. Furcsa érzés. Erre vágytam, most mégis hiányérzetem van.

Ps: Újra bepróbálkozom a széffel. Ezúttal mr. Darcyval is, valamint Öcsémmel is párosodtam. Küldözgetem a jelentkezéseket, és bízom a jószerencsében. Mármint abban, hogy bekerülök, és megint lesz valami vicces, és reménykeltő esemény az életemben. Na és ha megnyerném... ah, ah, ah! Mit is tennék? Mondjuk megszabadulnék egy csomó nyomasztó dologtól, aztán már a lépteim is sokkal könnyedebbé válnának. Dolgoznék tovább, de a mosoly, az bizony sokkal szélesebb lenne az orcámon.
Na, és tévé szereplőnek sem lennék utolsó.
Ez nyilvánvaló.