Nahát, azt azért még leírom, hogy Picike nemcsak tőlem szökött meg...hahaTegnap falfehéren fogadott az óvónéni, és nagy kéztördelések közepette elmondta, hogy Picike délelőtt meglépett az oviból.
Persze volt nagy fejetlenség és rémület, óvónéni lóhalálban futott utána. Csak reménykedett, hogy hazafelé vette az irányt.
ÉÉÉs igen!
Hoppáré. A házunktól 100 méterre érte utol, ami azt jelenti, hogy egy jó kilómétert lenyomott a gyerek.
Volt nagy felfordulás az oviban, és mindenki be volt parázva, hogy hogyan mondják el nekem (egyébiránt nem értem, miért félnek tőlem annyira. Minden bajukat olyan körülményesen közlik, pedig soha nem csináltam még balhét semmiért- hö, ismerem a fiaimat).
Láthatóan megkönnyebbült, mikor elmeséltem, hogy pár napja velem is megtörtént az eset, és hát megnyugtattam, hogy részemről nincs baj, megértem a riadalmát.
Nos, Picike azzal magyarázta a történteket, hogy nem akart ott aludni, és hiányoztam neki.
És akkor este feladtam emberbaráttá nevelési elvemet, és elmeséltem (- tük apával) neki, hogy igenis elgázolhatják, elvihetik, bánthatják.
Hogy veszélyes így mászkálni.
Szóval némileg lejárattam embertársaimat, és elkezdtem bizalmatlanná nevelését gyermekemnek...de basszus ha tényleg így van, mit tegyek?
Mert tényleg megtörténhet sajna ez.
Főképp azt figyelembe véve, hogy egy héten belül másodjára mehet végig 5 évesen úgy az utcán, hogy egyetlen felnőtt sem akad, aki megállítaná, és megkérdezné, hogy te kisfiú, te aztán hová mész itt tök egyedül?
Ugyan, mit is várhatnék?
Megdögölhetsz az utcán anélkül, hogy a fejüket feléd fordítanák.
És erről még eszembe jut egy történet, amit most itt bele is dörgölnék így szolidan a nagy cigányellenes kommentelők arcába.
Nagyfiam kb. 3 éves volt, mikor a piacon meglógott.
Futkostam, mint a hülye, végül a főbejárathoz közel hangoskodást hallottam.
Egy hatalmas cigányasszony és társasága fogta közre Fiamat, és kiabáltak, hogy kié a kisgyerek. A többi gondos magyarok (kb. ezer ember) meg letojták nagy ívben. Akkor is, és előtte is, mikor kb. egy órán át egyedül bolyongott a tömegben.
Ennyit erről.
Ma pedig virágot vittünk, és bocsánatkérés, és ígéret, hogy soha többé.
Hogy érezze a súlyát, és megjegyezze.
