Doris naplója

Az egyik cégem barterben fizeti a szerződését.
Parfüm.
Hmmm, imádom az illatokat!

Adott az összeg, mehetek fel az oldalukra, és választhatok terméket.
Határozott elképzelésem volt, mikor nyélbe ütöttük az üzletet- azt akartam, amit most használok. Ettől függetlenül körülnéztem náluk, és óriási felfedezést tettem.

Amikor gimis voltam- a 80- as évek közepe- Magyarországon a Fa dezodorokon kívül illatot csak a dollárboltban találtál. Nekem volt egy osztálytársam, akinek a nagymamája pedig Amerikában élt, és onnét küldte a lánynak az igazi finom parfümöket. Volt egy illat, amit a csaj használt, és én teljesen odavoltam érte. Nem tudtam a márkát, csak magát az illat nevét.
Aztán ez az egész feledésbe merült, mígnem most a parfümboltban böngészve ráakadtam.
Már nem emlékszem magára az illatra, csak arra, hogy valami lebegős üdeség és tisztaság volt benne.
Természetesen nem kérdés, hogy mit választottam az onlineboltban.

Most aztán alig várom, hogy küldjék.
Azt várom leginkább, hogy milyen hatással lesz rám, ha megérzem újra.
A legintenzívebb emlékcsalogatók az illatok.

Pl. főiskolás koromban egyszer egy boltban turkáltam, mikor a kezembe akadt egy egyszerű csomagolású kézkrém. Kitekertem a tubusát, beleszagoltam....hát barátom, majdnem hanyatt estem azoktól az érzésektől, amik elborítottak.
Olyan melegpuhatakarós, biztonságbanodabújós, süteményízű érzések. Vadul kutattam az emlékeimben, hogy honnét jön ez az egész.
Aztán anyukám megfejtette. Kiderült, hogy egész pici gyerekkoromban évekig használta ezt a krémet. Hallod? Az ő kezén éreztem, és azok az emlékek kb. húsz évesek voltak.
De bizony, hogy emléke van a benzingőznek, a hipóval mosott ruhának, vagy a készülő bundáskenyérnek is.
Képek, hangulatok...csupa megfoghatatlan dolog.
Ezért várom annyira a parfümöm.
Az emlékeim várom vele.

Itt azért megjegyezném, hogy második helyen ebben a kategóriában a zene áll. Viszont azzal már tudatosan "kötöm" magamba az érzéseket. Ezt úgy értem, hogy egy ideje egy adott élethelyzetben mindig ugyanazt a zenét hallgatom. Unásig, ha kell. Fetrengek az akkori érzéseimben, forgatom a gondolataim, és közben ugyanaz szól kintről.
Aztán elteszem.
Bármikor előveszem később, frissen, és élettel teli módon jönnek elő a sokéves emlékek.
Nem a történések. Az érzések.
Ez fontosabb, mint ha csak az események lennének felfűzve- arra egy napló bőven elég.
De sok év után újraélni egy repkedő boldogságot, vagy ugyanúgy sírni egy régi bánaton- csodálatos dolog.

Egy szó, mint száz: Anais- Anais útban, a "kapuban" pedig már ott kopogtat mindaz, amit hozhat magával.