Ej, hát nem is erről akartam írni, de a napomat Csibikénél kezdtem (csibike.blogol.hu ), és úgy belém talált, és elindultak tőle a gondolataim....
Szóval Csibi arról írt, hogy milyen furcsa neki hallani emberpárokat, mikor házasságkötésük és gyerkőceik megszületése után egyszer csak elfelejtik egymás nevét, és már "csak" Anya és Apa lesznek egymás számára. Hogy ez talán nem is annyira jó...
És akkor én gondolkodtam, hogy ez nálunk hogy is van.
Ez úgy van, hogy idestova 7-8 éve én is elvesztettem identitásomat, és Nagyfiam által kitalált "Ami" néven futottam itthon. Ahogyan férjem is "Api" volt már jó ideje. Nevünket csak akkor adtuk egymásnak, ha nagyritkán valamin összevitáztunk.
Néha bosszantott ez, de férjemet pedig az bosszantotta, ha a valódi nevét használtam (talán úgy érezte, hogy ezzel távolságot tartok tőle).
Aztán jött ugye az "Ügy".
Persze beszélgettünk sokat közben is, és mikor haza jöttem, akkor is- hisz erről írtam itt eleget.
Mindig azt mondta nekem: Soha nem tudnálak nem szeretni, nem tudnálak bántani stb, hisz te vagy a gyerekeim anyja.
Óóóó, mennyire utáltam ezt! Folyton ez járt a fejemben: És MAGAMÉRT???? Ha nem lennék a gyerekeid anyja??? Akkor mi lenne?
Kidobnál az utcára, vagy a hajamnál fogva húznál végig a városon?
Ha erről kérdeztem, volt, hogy azt mondta, talán igen, volt, hogy azt, nem így lenne.
Talán igen, hisz nem volt még nő azelőtt, aki megalázhatta volna őt, talán nem, mert ha igent mondott volna akkor ott a teraszon, nem sejthette, mit reagálok. Hisz már alapból menni akartam....
Nem tudtam, és nem értettem, mennyire vagyok én a történet részese, és mennyiben "csak" az elképzelt jövőkép része. "Ami"- ra van szüksége, vagy ott van ebben Doris is az összes mindenféle hülye dolgaival, a nő, akit feleségül vett, aki fontos neki saját magáért.
Nem tudom, érthető- e ez így.
Az ebben a lényeg, hogy igaza van Csibinek. Házasság után is kell lennünk Valakinek. Tibinek , Katinak, Bélának, Anikónak, Malackámnak, Nyuszómuszónak.....nem csak Anyának, Apának.
Nekem szükségem van arra, hogy tudjam, hogy ÉN kellek valakinek- a páromnak- nem az a szituáció, amit magamban hordozok.
És milyen érdekes....ma már vannak helyzetek, mikor úgy használja a nevemet, hogy észre sem veszi. Családi szituációkban "Ami" vagyok, ha ketten beszélgetünk a saját ügyeinkről, akkor pedig vagyok, aki vagyok.
Nevemen szólítva.
Malackám még nem voltam... :-)
