Tegnap este pizsamát váltottam.
Keresgéltem a szekrényben, és kezembe akadt egy "szűz" fehér póló, ami lassan egy éve hever ott érintetlenül.
Az elején mosolygó smile, a hátán felirat: "Valóra váltjuk álmainkat! Tarts velünk!"
Még hálózatépítős koromban illett megvenni egy parti előtt jó sok pénzért, hogy csapatilag egységesek legyünk. Végül nem vettem fel a bulira (sem), mert egyrészt csinosan akartam kinézni, másrészt nekem akkoriban már igen közel volt az "ébredés", és abszolut nem éreztem magaménak ezt a mondatot.
Nos tegnap elővettem, forgattam, közben elképzeltem, hogy mutat rajtam az ágyban kisnadrággal ez a vigyorgó, sárga fejecske.
Jól.
Jöhet.
No de csak óvatosan!
Akarom én, hogy az álmaim valóra váljanak?
Gyorsan végiggondoltam, szoktam én egyáltalán álmodni?
Elég ritkásan. :-(
Leginkább akkor, ha a tévé előtt meghunyok...olyankor a belém szűrődő hangok állnak össze valami különös történetté...egyébként semmi.
Fekszem, mint a tejbetök- még a lepedőt sem gyűröm össze.
Az egyetlen, amire olykor emlékszem az éjszakából, hogy iszonyúan kell sikítanom, de nem tudok. Csak erőlködök, hogy valami cincogó kis hang kijöjjön a torkomon, de nem megy.
Ez régebben megijesztett, küszködtem, akartam toporzékolni, kitátani a számat, és teli tüdőből ordítani, de éreztem, hogy béna vagyok, nem mozdulok, nincs hang, és már levegő sem....akkor nagy nehezen felébredtem.
Mára már ezt is megtanulta az agyam.
Mikor elkezdődik, küld egy jelet az éber felemnek: Hé, bébi, nincs baj, ez csak egy álom!
Én pedig abbahagyom a vergődést, és felébresztem magam.

Nem olyan jó ám ez.
Néha úgy vágynék rá.... Régebben, mikor ébredtem, gyakran volt, visszavillantak képek....ültem az ágyon, és koncentráltam, hogy felidézzem őket. Kapkodtam a foszlányok után, és éreztem, hogyan úsznak ki a fejemből.
Ahogy az ébredés jött, úgy mentek ők.
De valami mindig maradt utánuk. Valami kis hangulat.
Mostanság csak szimplán felkelek.
Viszont így nyugodtan magamra húzhatom ezt: Valóra váltjuk álmainkat....nincs mitől tartanom, mert már nem álmodom.