Movernél olvastam reggel egy cikket a jómodorról. Illetve annak hiányáról.
Azóta is gondolkodom a dolgon.
Azon, hogy vajon miért van az, hogy az alapvető illemszabályok kezdenek kimenni a divatból?
Egyébként túl sokat nem kell gondolkodnom rajta, mert egy ideje már eléggé kialakult véleményem van erről.
Szóval. (Hmmm, öléggé konzervatív benyomást fogok most tenni).
Szerintem egyáltalán nem jó dolog, hogy pölö a gyerekek többsége egyáltalán nem használja a magázódást.
Igen, tudom, hogy vannak nyelvek, ahol ez nem él, és hogy magázódva is el lehet küldeni valakit a fenébe. Igen, igen, csakhogy tegeződve mindez sokkal egyszerűbb és jobban szájra áll.
Azt mondják szülők, hogy nehéz a gyereknek. Ezt sem értem. Picike középsős, és símán használja ezt a formát. De ha nehezebb is, mint a tegezés, akkor sem hiszem, hogy mondjuk 9 évesen nem lehetne elsajátítani (Nagyfiam osztályában jellemzően tegezik a tanítót).
Azt sem szeretem, hogy mikor egy szülő (én például) szoktatja a gyerekét egy ilyenfajta különbségtételre, akkor sorozatosan kapja azt a gyerek (és a szülő is vele) a 30- 40 éves korosztálytól, hogy őt bizony ne magázza senki!
Mintha az sértés lenne.
Mintha attól ő fiatalabb lenne, hogy egy kölyökember letegezi.
Nem beszélve róla, hogy a srác meg össze van zavarodva, hogy akkor most mi van...
Aztán itt a következő:Szoktatom a Fiúkat, hogy az idősebbet, a nőt engedjék előre az ajtóknál. Álljon félre az a gyerek, ha valaki jön. Ezzel egy időben gyakran a felnőttek állnak félre, sőt szólnak, hogy hadd menjen csak a kicsi.
Megint mi van? Nézünk, hogy most akkor hogy legyen...
Még mindig van ám, ami piszkálja a csőrömet.
Például nagyon utálom, hogy ha elmegyek valahová beszélgetni, akkor a legtöbb helyen a felnőttek társaságában ott tátja a száját a csemete. Hallgatózik, vagy ne adj' isten, még bele is szól a témába (na ettől aztán kiakadok teljesen).
Kérdem én: Vajon biztos úgy értelmezi- e a gyerek a hallottakat, hogy az épülésére szolgáljon neki?
Van- e köze bizonyos dolgokhoz, pletykákhoz, tanítója kitárgyalásához, szülei vitájához, anyuci barátnőjének szerelmi életéhez?
Vagy levegőnek nézik ilyenkor, vagy nem tudom....ő pedig ott van, és hall mindent.
Azt is utálom, mikor a gyerek mondja meg, hogy meddig maradhat egy szülő egy adott helyen. Ha elunja magát, hisztizik, nyafog, végül anya feladja, és elmennek.
Azt is, hogy nem egyszer látom, hogy pölö egy felnőtt beszél egy gyerekhez, és mikor az elunja a dumát, fogja magát, és otthagyja anyát, vagy bárkit. Vagy épp vele egy időben elkezd valami egész másról beszélni.
Vagy mikor a gyerkőc szabadon kutat a szülők táskájában, vagy a tanári asztalon.
Ezek a dolgok mindig azt juttatják eszembe, hogy vajon ilyen "aprókor" után hogyan várhatják el az emberek, hogy majd 14- 15 évesen egy előzékeny, jó modorú kamasz álljon velük szemben?
Nem fog ott állni, mert fogalma sem lesz arról, hogy mi az udvariasság és a tapintat.
Sokat változott a világ.
Az én gyerekeim is szabadabban vannak nevelve, mint én voltam. De valamennyi tiszteletet elvárok és IGEN, megkövetelek tőlük magamnak, a tanáraiknak és minden felnőttnek.
Nem azért, mert egy konzervatív, vaskalapos dög vagyok (aki olvassa a történeteinket, szerintem tudja, hogy nem :-) ), hanem azért, mert éppen nekik van szükségük a határokra, a különbségtételre, a tisztelet megadására.
Szükségük van rá, hogy szerethetőek legyenek, és érezzék azt, amit majd ők is szeretnének megkapni a többi embertől és a saját csemetéiktől.
