Tyriánál olvastam egy bejegyzést ma, ami "ihletet" adott.
Arról történetesen, hogy vajon mennyiben meghatározó egy gyereknél a pedagógusanyag későbbi attitűdje szempontjából?
Vegyünk csak engem például:
Amióta az eszemet tudom, humán beállítottságú vagyok- de még ez is csak módjával....a magyar mindent visz, történelemből már erős negatív hozzáállás...reál tárgyak: kimondottan "nem értek hozzá"- ehhez képest mikor tanítottam, leginkább a matematikát szerettem oktatni, és élvezettel készítettem fel gyerekeket a Zrínyi versenyekre.
Jó.
Nézzük akkor végig a tanári gárdát:
Általános felső tagozat:
Sz. É. néni a magyar tanár. Egy tiszta gondolkodású, kiszámítható, igazságos pedagógus. Tudod, mit várhatsz tőle, sok gyakorlás, sok beszélgetés, érthető magyarázatok.
Matek: Felejthető, alig van emlékem.
Töri: Egy idióta (bocs, de tényleg). Szétfolyik, nem magyaráz, nem értem, magoltatja a könyvet, nem érdekel az egész.
Gimnázium:
Magyar: D.E., akiről már írtam. Bár nem kiszámítható, inkább a hangulataiban élő művészlélek, de a tudást és a tehetséget méltányolja és átsüt rajta a nyelv szeretete....sok- sok jó regényt és verset ismerek meg általa.
Tartok tőle, tisztelem, adok a véleményére. Kihozza a bizonyítási kényszert belőlem, és amíg próbálok megfelelni neki, egyre mélyebbre süppedek az irodalom szépségébe.
Töri: Szintén egy "képlékeny", bár nyilvánvalóan nagy tudású tanár. Egy fősulin nagyobb sikere lenne. A semmi alapokra- amit hoztam magammal- próbál hatalmas összefüggéseket rápakolni, de már nem értek semmit, elúszok az egésszel. Újra marad a magolás, utálom az egészet.
Matek: A leadott anyag mennyiségét a jó képességűek határozzák meg. Ha lemaradsz, véged, senki nem törődik vele, hogy mi van veled. Én általában az első tíz perc után már elakadok. Érzem, ha valaki segítene, még behoznám, de végiggondolni sincs időm, mert az osztály kis hányada vágtat előre a tanárral, mi, többiek meg csak nézünk, mint a moziban. Hamarosan feladom és megutálom.
Mondom, ehhez képest később, felnőtt fejjel élvezem a logikai feladatokat, és a matematika tanítását. Akkor érzem meg, mennyire csodás dolog a racionalitás, a megfogható dolgok összeillesztése. Már sajnálom, hogy valaha egy csomó dolog kimradt.
Fősuli: Hagyjuk inkább. Szinte semmi emlékem nincs. Kedvencem a pszichológia volt.
Na most akkor min múlik???
Ha nem azt a gárdát kapom, ha nem így jön össze?...mi lett volna akkor?
Mi van, ha a humán tanáraim a bénák, és a reál a jobb eresztés? Akkor is ez lettem volna?
Én nem vagyok ebben biztos.
Azt hiszem, símán lehettem volna jó matematikus is- vagy legalábbis olyan, aki élvezettel foglalkozik vele.
A történelmet pölö nagyon sajnálom....sokkal szerethetőbb is lehetett volna, ha jobb tanárokkal ismerem meg.
Azt gondolom egyébként, hogy ebben (is) nagy felelőssége van a pedagógusoknak.
A legtöbb gyerek teljesen nyitott a humán és a reál oldal felé is, aztán sok múlik azon, hogy az első (második és harmadik) élményei melyiket erősítik meg benne.
A tehetség képlékeny, formálható.......
