Mr. Darcy úgy döntött, mostmár aztán lefesti a házat. Mert mostmár aztán elég volt, hogy lepergett róla a festék, és a nap szikkadtra szívja, az eső szivacsosra áztatja.
Mivelhogy fából van (szinte) az egész épület, és durván 3 éve kellett volna már festeni, aggodalma érthető.
DE ha már egyszer kezelnénk a fát, akkor az átmenetinek szánt vakolást nemesebbre cserélhetnénk, plusz a lábazatot is be kellene fejezni....áh, alig egy millánál megállna az egész pénzügyileg.
Minden évnek úgy indulunk neki, hogy idén már biztosan megcsináljuk.
De tényleg biztosan.
Aztán nézünk egymásra, és nem tesszük föl a kérdést: miből?, hanem hiszünk a bevonzásoknak, és az elme hatalmának. Jelesül, hogy egyszer egy reggel majd arra ébredünk, hogy 80 kiló lazúr, 90 négyzetméterre való nemesvaki, valamint "x" nméterre való sziklahatású műkő figyel majd az ajtónk előtt 8- 10 szakemberrel egyetemben.
Mi pedig majd kedvesen mosolygunk akkor, eltávozunk kávézni egyet, hazaértünkre pedig újjászületett otthonunk vár minket tárt
Olá, olá, olá....de szép lesz!
Nos, Evan, a minden6ó jut eszembe. Abban a filmben hangzott el ez a mondat: Ha bátorságot kérsz Istentől, vajon bátorságot ad, vagy lehetőséget, hogy bátran viselkedj?
Vagyis kedves Hitetlenek, Isten ad, csak látni kell, mit. Mindig "csak" lehetőséget.
A Házunknak is :-) :
Mr. Darcy elment tegnap tartós elemért, és hazatért 5 liter lenolajjal.
Azt mondta, befejezte a bénázást, ő most lefesti a házat.
Nem röhög, a legnagyobb utazás is az első lépéssel kezdődik. :-)
Én meg azt mondtam: Jól van, drága, én pedig majd lemeszelem a fosrepedt vakolatot.
Úgy is lett, így hát a bejárat mára már csodásan sötétes barnában pompázott, oszlopokat, ajtókat azóta nem megfogjuk, hajunkból is kimostuk az innen- onnan lecsepegett olajtrutyikat, kerti asztalt, székeket elhúzgáltuk a tető alól, terítőt kimostuk...trallalaaa, de szép, de szép, de szép!
És ami a legtutibb: amíg mr. Darcy két fűrészbakon átfektetett létradarabon egyensúlyozott és festett erősen, a fiúk pedig ezalatt üvöltözve szörnyeket játszottak és rohangáltak, én az épp aktuális vendégemmel molyoltam a műhelyben.
Ablak nyitva, kinti "neszek" szétrepesztik a fülünket, s akkor ő, A. (aki épp a vendégem) azt mondja:
- Te Doris, nagyon fájin családod van neked.
Hát na ja. Az.
Bezony...
