Van az úgy, hogy egy vasárnap reggel úgy ébredsz, hogy net nélkül már egy napot sem szeretnél tovább élni.
Keringsz a lakásban várva, hogy életed párja felébredjen, és megbeszéld vele ezt a "netovább" dolgot.
Ő pedig felébred halál másnaposan, mert előzőleg kerti partyban volt(atok), s ő reggelig ült a barátaival egy üveg pálinkát szopogatva, míg te egész korán hazatértél aludni.
Szóval kimászkál a hálóból, adol neki vizet, gyógyszert, s ő feljajdul:
- Áh, nagyon szarul vagyok!
- Milyen kár, pedig bemehetnénk a Tescoba. Megnézném ezt a T-mobilos internetet.
- Ok., adj tíz percet!
Akkor pedig bementek, ő ül a bolt előtt amíg intézkedsz. Sápadt és levert, és épp ezért olyan léleksimogató kinézni rá az üvegen keresztül.
Mert ott van.
Az is gyakran eszembe jut, hogy mikor mélyponton voltunk, sokan mondták neki: így csináld, úgy csináld, ezt mondd, azt mondd, majd akkor ez lesz, jó lesz, hidd el.
Ő meg nem úgy csinálta. Csinálta, ahogy jónak látta. Elkerülte az okosokat, nem hagyta, hogy befolyásolják. Nem tudta, mi lesz a vége, néha pánikba esett, máskor belefásult, hol így, hol úgy.
Azt hiszem, ha megfogadja a kéretlen tanácsokat, ma nem biztos, hogy együtt lennénk. Vagy nem biztos, hogy így lennénk.
És hogy mi ennek a tanulsága?
Nagyjából semmi.
Talán csak annyi, hogy nincsenek csodareceptek. Minden ember más. Máshogy kell bánni vele.
Nagy szerencsénk van, ha ráérzünk a megfelelő "módszerre".
Megszerezni, megtartani, vagy netán visszahódítani valakit kifinomult technikát igényel. Empátiát, ösztönösséget, tudatosságot- ezt így mind együtt.
Ha pedig végiggondoljuk a kapcsolatunkat, néha nagyra tudjuk értékelni, ha a párunk ezt jól alkalmazza.
Nagyra értékelem, hogy nagyra értékelsz :-). Hogy 5, 10, 15 éve rám tudsz hangolódni, tudsz szeretni, küzdeni értem, tiszteletben tartani, segíteni.
Na jó. Ennyit arról, hogy hogyan és miért pont vasárnap lett újra internet nálunk :-).
