Ülünk az autóban, hátul a kicsik ölik egymást. Nem bírom ezt most. Fáradt vagyok és egész nap ez ment.
Idegesen felcsattanok:
- Elég volt mára!  Elhallgattok, vagy megállok és kiraklak, és blablabla...- persze jó hangosan.
Ők elcsendesednek, Nagyfiam rám néz és amolyan cinikus- rezignáltan megjegyzi:
- Hát ez remek volt. Szerintem az előttünk levő kocsiban is hallották.
- És kit érdekel, ha hallották? A saját autómban úgy ordítok, ahogy akarok...vagy tudod mit?- és a nyitott ablakon kifordulva tátott szájjal üvöltöm: áááááááá!!!

Egy pillanatig néma csend, majd harsány röhögés minden szinten...és már csúsznak lefelé az ablakok, és négyen négyfelé süvöltjük: áááááá!!!!
Mindezt a legnagyobb harmóniában, nevetésbe fullasztva az egészet.

Juj juj, de hogyan fognak így mérhetetlen módon tisztelni, ha folyton marháskodok velük?
Hüpp...