Csodás filmet láttam tegnap délután. Ez volt a Vagány nők klubja.
A történet röviden:
Egy híres írónő nyilatkozik a sajtónak és a nehéz gyerekkoráról mesél. A tőle 4000 km- re élő anyja ezt olvassa és halálra sértődik. Telefonon kitagadja, veszekednek, csapkodnak, aztán az anya barátnői egy fondorlatos csellel elrabolják Siddát, az írónőt (Sandra Bullock), és néhány nap alatt feltárják előtte a múltat. Az anyja múltját.

Szép lassan felfestik azt a képet, amit ő nem látott gyerekként. Viviennek (az anyjának) a harcát önmagával, a vágyaival, az életével. Egy nő, aki elveszítette az egyetlen szerelmét, aztán hozzáment valakihez, aki szereti őt. Egy nő, aki feladta az álmait és belepottyant egy négy gyerekkel körített életbe.

Harcolt önmagával, igyekezett megfelelni, de a lelke nem talált nyugalmat. Végül ivott, majd összeomlott, majd kimászott, de mindvégig megtagadta a hibáit. Nem beszélt róluk, nem nézett szembe velük jó 20 évig. Felfestett egy mázt az életére, épp úgy, ahogy az arcára is. Törékeny, cukorból futtatott máz volt ez, amit a lánya nyilatkozata szilánkokra tört.
A barátnők elmesélnek mindent, amit a kislány Sidda nem látott. Egy érzékeny, száz sebből vérző nő életét.

Leültem, mert viccesnek találtam a bemutatót, aztán nem bírtam felállni. Komikus  és tragikus. Hát komolyan, annyit bőgtem! Igazi emberi volt.
Az jutott eszembe újra, ami már sokszor máskor is, hogy mikor látunk egy embert, mennyire nem látunk semmit belőle. Csak azt látjuk, amit épp akkor tesz vagy mond, ahogy viselkedik, de nem tudjuk, miért olyan. Mindenkinek van egy múltja, egy belső világa, amit nem ismerhetünk. Ez tesz minket azzá, amik vagyunk.

Nem tudom, a fiaim mit látnak belőlem. Valószínűleg jónak akarnak látni, ahogy én akartam jónak, nagynak és erősnek látni a szüleimet. Amikor nem vagyok jó, akkor csalódottak, ahogy én is az voltam. Nem ismerik a saját harcaimat, a múltamat sem, ahogy én sem ismertem a szüleimét. Ha majd nőnek és okosodnak, lesz olyan, hogy kritizálnak, nem fogják érteni, mit miért teszek. Vagy azt, ami most van, másképp értékelik. Lehet, hogy majd azt mondják, őrült voltam, nem törődtem velük eleget, vagy nem jól törődtem velük.
Lehet, hogy így lesz majd.
Lesznek- e nekem Ya- Ya barátnőim, akik elmesélik nekik, ki vagyok azon túl, hogy az anyjuk vagyok?
Nem lesznek. Nekem nincsenek Ya- Ya barátnőim, így hát nagyon jól kell csinálnom, mert a felmentést a hibáimért senki nem fogja kiharcolni nekem.

moziplussz.hu/film.php