Még eszembe jutott egy történet, amit ez a két nap, illetve a strandolás hozott ki belőlem. Merthogy a békás tó is felidézett bennem valamit- illetve valakit. Úgy két évig laktunk ugyanis Kiskunmajsán is anno, az érettségi után. Nekem nem sikerült a felvételim Szegedre, így ekkoriban tanultam és képesítés nélkül tanítottam is.
Volt ott egy barátom, a Sanyi. Egész jó parti volt a srác, az ottani felhozatalhoz képest pedig főleg. Ő már 25 éves volt, épült a háza, volt egy autója, készült ezerrel a nagy életre. Libákat nevelt.

Összejöttünk és mivel kedves is volt, hát maradtunk is együtt... (jobbra katt és folyt. köv.)
Esküszöm, még az arcára sem emlékszem. Egyetlen beszélgetésre sem emlékszem. Megmondom, mire emlékszem. Arra például, hogy ha néha elmentünk hozzájuk ilyen családi vacsorákra, akkor megőrültem attól, hogy nekem kell kiszedni a levesét. Azt mondtam neki, szedd ki magadnak, én nem tudom, mit szeretsz. Arra még, hogy kivitt a telkére és úgy mutogatta a készülő házát, ahogy annak mutatod, akit beleképzelsz.
Később kiderült, hogy megcsalt. Na persze, én még szűz voltam, neki pedig voltak szükségletei. Volt egy lány, aki halálosan bele volt zúgva, ő pedig olykor meglátogatta. Aztán eljött hozzám, akit feleségnek tartogatott. Mikor ezt megtudtam, jól megsértődtem, kidobtam, de hamarosan kibékültünk, mert annyira tepert, én pedig... ha úgy vesszük, kedveltem azért.
Szakításunkhoz a második lökést a szex adta meg.
Igen, végül megtörtént a dolog (közel egy év után), de iszonyú lehangoló volt. Még csak nem is fájt. Nem volt semmilyen. Nagyjából nulla fantáziával véghezvitt mechanikus együttlét volt, amiről még csekély tapasztalatom ellenére is tudtam, hogy ez nem az az út, ami nekem van kikövezve.
Együttlétünk után még kb. két hétig voltam mellette. Akkor ugyanis megjött a főiskoláról a felvételi eredményem. Öröm és ugrándozás. Boldogság, hogy ősztől mehetek Bajára kipróbálni egy új életet, új embereket.
Egy este elmentünk valahová. Mikor hazavitt, az autóban még beszélgettünk. Akkor jegyezte meg, hogy el lehet ám azt a sulit levelezőn is végezni. Mondom, aztán minek mennék levelezni? Hát, mert akkor egy év múlva összeházasodhatnánk, jönnének a gyerekek, mint az orgonasípok (ezt nagyon megjegyeztem, ezt az orgonasípot), és micsoda szépséges életünk lenne.
Ezt mondta.
Szédültem, ahogy kifordultam az autóból. Láttam magam, ahogy egy nagy rakás gyerekkel a lábam körül mászkálok a libák közt a nagy kiskunmajsai tanyavilágban, a férjem a teraszon borozik az apjával, a bejárat mellett pedig sáros gumicsizmák sorakoznak.

Úristen! Kapkodtam a levegő után és csak üvöltöttem a fejemben, hogy nem, nem, nem. Nem akarom ezt!
Sanyi másnap jött és szakítottam vele. Nagyon megdöbbent. Próbált még egy ideig meggyőzni, de hasztalan. Mikor kérdezte, miért, csak beszéltem összevissza. Mégsem mondhattam, hogy nem akarok libákat, nem akarok orgonasípokat, nem akarok unalmas szexet, fehér ruhát, nagy házat, kutyát láncon, leveskiszedést... nem, nem, nekem most kezdődik az élet és azt akarom ezerrel, de nem levelezve, hanem megélve minden pillanatát.
Úgy is lett. Az egyik legjobb döntésem volt, amit elkövettem.
Ő elvette a lányt, aki éppen őrá áhítozott, lett gyerek is, borozás a teraszon, nagy családi húslevesek ... éppen az az élet, amit elképzelt. Nekem pedig jó tíz év, ami alatt láttam és tapasztaltam, és ami nélkül most nem az lennék, aki vagyok.