28 éves. A legmenőbb virágkötő a városban. Gyönyörű csokrai vannak, egyedi ízlése, és soha nem csinál kétszer ugyanolyat. De ritkán nevet, és persze nála csapódik le minden pletyka az üzletben, ezért aztán sokan intrikusnak gondolják.
Én sem szeretem. Olyan fura nő, ritkán beszéltem vele, és hat rám is a tömeg nyomása. Ez a nő bolond- ezt hallom évek óta, így hát már én is elhiszem.
Meglepődöm, mikor felhív. Azt mondja, szeretne átszegődni hozzám- hogy én csináljam a körmét, ha lehet. Lehet? Persze. Lehet...
És akkor mesélni kezd:
3 évig járt a férjével, és nem volt semmi baj. Szép volt minden. Már szervezték az esküvőt, mikor valaki elmondta neki, hogy a srác már ült börtönben. Mikor rákérdezett, hogy ez igaz- e, csak megvonta a vállát: igaz. És akkor mi van? Attól kezdve már nem is akarta annyira ezt a házasságot, de nem mert kihátrálni, mert a szülei rengeteg pénzt költöttek az előkészületekre. Nem akarta (merte) megbántani őket azzal, hogy visszalép.
Óriási lakodalom volt. Az egész város beszélt róla.
Egy héttel utána a bátyja motorbalesetben meghalt. Ő összeomlott, napokig feküdt az ágyában, és csak sírt. Akkor verte meg először a férje. Merthogy ne hisztizzen, szedje össze magát- ez volt a szöveg. És aztán ez így ment két éven át. Ez idő alatt 7- szer került kórházba titokzatos zsibbadások, idegkimerültség és ájulások miatt. Mikor megverte, akkor sminkelt, szemüveget húzott, hogy ne vegyék észre mások, mi megy otthon. Mert a férje éjszakázott, nőzött, és ha ő szólt, hát kapott. Ha nem szólt, akkor is.
Az utolsó csepp egészen apró volt. Azt mondja, nem haragszik arra a nőre. Egyáltalán nem haragszik, sőt hálás neki, akár volt valami, akár nem. De miatta volt az az utolsó hazugság, amikor azt mondta, vége, befejezte. Az volt a szabadulás. Jó sokba került, a családnak fizetni kellett, hogy elválhasson tőle, plusz a régi menyasszonytánc ára is valahol eltűnt a kezei között (több, mint egy millió forint), de mindegy az már, vége, az a lényeg.
Most van valakije egy éve. De ő fél. A fiú eljegyezte úgy, hogy két nappal előtte szólt neki, hogy már szervezi péntekre az eljegyzési partit. Nem igazán örült. Nem szereti az ilyen partikat.
Egyszer a szülinapjára szerveztek egy ilyen meglepi bulit, és mikor szembesült vele, mibe csöppent, annyira nem tudta kezelni ezt az érzelmi sokkot, hogy zokogva esett össze. Örömében.
Egyáltalán ... a meglepetéseket nem szereti. Azt szereti, ha a dolgokat valamennyire a kezében tudja tartani. Mert soha többé nem akar már kiszolgáltatott lenni.
Aztán mesél a munkájáról. Arról, hogy szombat reggel két menyasszonyi csokrot kell kötnie, és a tanulói biztos magára hagyják, mert annyira semmirevalóak. Nem járnak gyakorlatra, nem szeretnek dolgozni. De a csokrokat meg kell kötnie, mert a menyasszony az "szent". Azzal nem lehet játszani, hisz igazi esküvő csak egyszer van az életben, nem szabad elszúrni. Majd megköti ő. Az a biztos.
Hollandiába jár képzésekre, és persze itthon is mindenfelé. Versenyzik sokat, nagyjából a munkája az élete. Imádja a virágokat.
És amíg mesél, valahányszor érzékeny témára téved, a szeme könnyes lesz. A bátyja (aki hét éve halott már), a házassága, a virágok, a megrázó meglepetések... mind újra és újra felkavarják.
Mire végzünk, már látom, hogy egy érzékeny, megtépázott, mégis öntudatos nő. Szerethető és tisztelhető. 13 éve ismerem, és nem láttam belőle semmit.
Semmit a világon.
