A gépem megőrült. Mindennek oka a Mozilla. Vasárnap bemászott hozzám, és kérte, hogy telepítsem fel az új verzióját. Nézegettem egy ideig, aztán rábólintottam: gyere, ha annyira akarsz engem.
És ő jött, és nyomult, és települt.
Undorító a keresőablaka, lelassítja a gépet, keveri a jelszókat... téboly. Hétfőre elérte, hogy már a saját oldalamra sem engedett be. Mintha a bezárt lakásod küszöbén toporognál kulcs nélkül.
Telefon a PC gurumnak, majd délután jön- így a válasz. A délután eltelt, semmi jel, semmi változás. Éjjel 11 körül csörgött a telefonom. Azt hittem, ez már az ébresztő, vagy világvége, vagy más SOS probléma. Hát nem. Ő volt, a számítógép nagymestere. Hogy most jó- e? Ráérek- e, mert akkor megnézné most. Eddig ugyanis dolgozott.
Gyereee!
És ő jött, és nyomult, és települt!
Visszarakta a szeretett böngészőmet, leradírozta a titkos kémprogramot, begyorsította a rendszert, felrakott egy zöld szemet és egy aranyszínű szkarabeuszt, amik ezután vigyáznak rám. 
Ah, ezúttal jól döntöttem, hogy kit engedek be a gépembe. Mert óvatosan kell ám bánni a kínálkozó lehetőségekkel. Soha nem lehet tudni, milyen hátsó szándékkal ajánlkoznak, és mit is akarnak valójában. Van, hogy beengedjük őket, és röpke idő alatt mindent szétrombolnak. Nem biztos, hogy kéznél lesz akkor egy nagytudású guru, aki segít rendet tenni. Az a legjobb, ha mindenféle szűrőket és pajzsokat használunk, megelőzendő a bajt, amihez olykor egyetlen kattintás (kattanás) is elég.
Ööö, igen, ez egy olyan post, ami némileg többet akar mondani a leírt szavaknál. A beengedésekről, a pajzsokról, és más efféle dolgokról.
