Huh, ma azért már dolgoztam. Irodai megbeszélős nap volt. Azon kívül egy csomó kultúrális szolgáltatónak emilt küldtem. Szeretnék egy adatbázist létrehozni olyan fellépőkkel, akik bármikor előkaphatók, ha egy rendezvényt össze kell dobni. Milyen érdekes! A bohócok, bábművészek máris válaszoltak, ezen kívül két bűvész is. Ez nagyon jó arány ahhoz képest, hogy a főnököm (továbbiakban Atibi) előre vetítette, hogy senki nem fog visszakeresni. És de igen!
Bosszant amúgy az ilyen hozzáállás. Sok olyan emberrel találkozom, akik egy bizonyos probléma, vagy feladat felmerülésekor először mindig az akadályokat mérlegelik. Ez mindig olyan, mintha falakat építenének elém. Mondom az elképzeléseim, ők meg azt, hogy az miért lehetetlen. Ettől falra mászok.

Haha... rámászok a falukra!
Szóval most is kiküldtem a leveleket, begyűjtöm a válaszokat, aztán legalább tudok mire építeni. Atibi meg örülhet, hogy nyomom, mint állat.
Rájöttem, hogy az is a bajom, hogy azokon a napokon, mikor éppen nem dolgozom valamit, akkor rosszul érzem magam. Olyan, mintha állna körülöttem az élet. Ezen segít, ha a fiúkkal csinálok valamit, vagy legalább a neten kutatok valami után... nem tudom. Mindig attól félek, hogy a napom hiábavalóan telik el. Hogy elvesztegetem az időmet. Ezért aztán esténként mérlegelek: Tettem- e ma valamit? Elég fontos dolgot tettem- e? Mintha kevés lenne az időm.
Amúgy is teli vagyok rossz gondolatokkal.
A legrosszabbakkal. Abba fogom hagyni a cigit, és jógázni megyek. Agymosást is rendelek valahol. Vagy nem. A futás azt mondják, jót tesz. Futni fogok, mint Forrest Gump. Végigrohanom a világot, és ha eléggé be tudok gyorsulni, talán még magamat is leelhagyhatom valahol.