Annyira jó lett volna, ha holnap azt írhatom: Jaj, hát tegnap fel sem tudtam eszmélni, mert reggel értem haza a világ legtutibb bulijából. Mondjuk úgy, szarrá mulatoztam magam mindenféle kötöttségek nélkül, ahogy régen is volt ez mindig, mikor már 30- án elkezdtük, aztán elsején délután tértünk magunkhoz. Idegesen pillantgattunk ki az albi ablakán, hogy vajon jön- e valami hivatalos közeg az éjjeli randalír miatt, vagy megússzuk a szomszédok rosszalló pillantásával.

Vagy mikor a vonaton buliztunk, útban Félegyházára egy teljesen nem ismert helyre, állati móka lett ott a vonaton, mikor feltrappoltunk kinyitott pezsgősüvegekkel, ugrándoztunk a bakancsainkkal, és mindenkit meggyőztünk, hogy nincs is annál jobb szilveszter, mint fent röhögni a vonaton. Aztán nekiindultunk a félegyházi platánsornak, hogy a nagy semmiben valahogy odataláljunk a Csabiékhoz, ők meg jöttek velünk szembe üvöltve, énekelve, és éjfél már rég elmúlt. Örült mindenki nekünk, na persze, hogy ott is találkoztam egy régi szerelmemmel, hát mindenütt belefutok valakibe, bent gunnyasztottunk a sarokban hajnalig, hitetlenül csóválta a fejét, iszonyat, micsoda nő lettél, ki sem néztem volna. Hogy láttad volna, barátocskám? 14 voltam, meg te is. Puha, folyékony, izzadós tenyerű kamasz voltál, rajtad sem látszott, hogy ilyen szemrevaló is tudsz lenni, meg okos is, "visszataszítóan" okos, ha ezt látom előre, nyilván kedvesebb lettem volna akkor régen.

Ki hitte volna akkor, hogy lesz olyan, mikor majd disztingváltan bólézgatok, közben fél szemem az emeleten, lesem a gyereket, mert lázas volt délután, de követelte, hogy mehessen szilveszterezni. Gyógyszer van benne, ez amúgy olyan "felnőttek lent, gyerkőcök fent" buli Activityvel, nagy zabával. És igen, fél 11, lázas újra, rázza hideg, jól van, én viszem haza, nagyok maradnak az apjukkal, éjfélem egyedül a tévé előtt.

Bepunnyadtunk, ez van. Felnőttünk meg családanyásodtunk, elmúlt az is, az a hajdan volt vadóc. Nem számít már egy kihagyott buli. Tán jobb is így, tiszta fejjel, kipihenten, úgysem lett volna már ugyanaz... Semmi nem ugyanaz. Néha emlékezem, és vágyom rá; arra a régire. Azt gondolom, de jó is volt, de tudom, hogy már nem lenne olyan, és nem is hiányzik úgy mindenestől. Csak az az érzés, hogy mindegy, mit csinálok, mert nem vagyok felelős senkiért. Abból az egészből pontosan ez az, ami néha hiányzik. Ez a könnyed, "ide nekem az oroszlánt is" virtus. A tudat, hogy még minden előttem van, ez csak egy fejezet, mert a történet csúcspontja csak ezután következik. Nem is tudtam, hogy az egésznek  a felszabadultságát éppen ez a szabadság és várakozás adja. Természetes volt, ahogy annak is természetes, aki most éli. Nem érti az ember, amíg benne van, mire pedig  megérti, addigra elmúlt örökre.
Keverjem még? Merthogy igazán már nem is kellene. Százszor többet ér azt a lázas szuszogást hallgatni, mint fent a vonaton pezsgővel hadonászni. Nem kellene az már, el van raktározva bent a szívben, most meg ez van, szépséges, forró arcocska. Néha lenne jó csak az az elmúlt; öt percre, vagy akár álmodva újra érezni kicsit, épp csak azért, hogy ne felejtsem el, mennyire jó volt...