Nem tudom miért kell a szaporodástól seggre esni mindenkinek.Az élet része, ennyi.Nem több, nem kevesebb.
Feltétel nélkül örülni minden ember születésének, elég vakmerő, vagy buta dolog(Sztálin,Hitler,George W.Bush,Haynau,Gömbös Gyula, Róth Manó,stb. lehet sorolni, a hétköznapi emberek között még őnáluk is szörnyűbbek élnek.)
Az anyja meg megszülte.
Ki szülje meg?Az anyának ez a dolga.Szoptatni, pelenkázni, stb.Nagyanyáink ezen teendők mellett még ezer mást csináltak,most meg nem ér rá a kismama semmire.ááááh, nem megyek bele.....

Nem a szaporodástól kell seggre esni, hanem attól, azért, hogy él/sz/ , élek, élnek, élünk. Az egy másik dolog, hogy hogyan, miként. Tengődve, vagy rongyrázva, gondolkodva, tudatosan, vagy narkómámorban úszva. Ugyanis, az hogy élsz, élek stb, koránt sem természetes, s kézenfekvő. Mert lehetett volna egy nyakra tekeredett köldökzsinór, leszakadó méhlepény, részeg orvos, seggfej hétvégi vezető, aki elkaszál a zebrán az édesanya pocakjában, vagy brutál férj, egy részeg nőgyógyász, bármi... s azelőtt meghal az ember, mielőtt a méhen kívül bármit megtapasztalhatna. S ez a megkönnyebbülés, hogy igen, sikerült, él és egészséges a gyerek /em, -ed, -ük/ okozza a katarzist. A fent említett egyének pedig ugyanolyan esélyekkel, ártatlansággal, tiszta lappal, szeretettel teli jöttek világra, mint Teréz anya. Az anyának valóban ez a dolga. Jobb esetben teszi is. Csak egy család nem csak anyából áll ideáltipikus esetben. Bár belátom, egyre kevesebb ilyen van, ez tény. Fáj is nekik.

Kösz vicger!
Jézust, és a buddhát is szülték, szülik!
Teszem a dolgom én is,te is.
De Mária sem volt áldozata Jézus felnevelésének.
Lehet Isten akarta hogy ne így legyen.
Vagy Mária ne így érezze.Tette a dolgát.Mint minden ANYA.Mert Ő valahol minden anya, aki hiszi, hogy az Ő fia(lánya sic. feminin.és bocs korhű fogalmazásban az utód: fiú, nemtől független) Isten gyermeke,( a fonalat ne veszítsd!),akiben hisz,hiszünk, hogy jó lesz, jobb lesz mint mi vagyunk.De.
Celeb gyerek nem értékesebb egy hátrányos roma gyerektől!
A mi világunk olyan hogy nemesekre és jobbágyokra osztjuk magunkat, mert erre van igényünk.Írunk, olvasunk, rajongunk nálunk szánalmasabb emberekről, mert akarjuk, valami megátalkodott feudális génnek köszönhetően.
Szóval előző hozzászólásom cáfolásául(mutatva rugalmasságom) hiszek a jóban.Hiszek a családi kötelékben!

Teljesen igazad van. Abszolut egyenlő/nek kellene lennie/ minden gyerkőc/nek/. Semmivel sem kevesebb a jóskapista gizikéje, mint a súbert norbi jancsikája. Azon bukik meg a mutatvány, hogy gizikének tized annyi esélye sincs jobb életre, mint jancsikának. Igazából ez csak rajtunk embereken múlik. Mert bármennyire is toleráns, és előítélet mentes mondjuk az óvónéni, akkor is máshogy szól jancsikához, mint gizikéhez. De ez már egy másik nagy kérdés.
Ami az Anyák áldozatát illeti, szerintem 10-ből 9 nem érzi annak.Ahogy írtad, teszi a dolgát. A maradék pedig mártír. Összehasonlítási alapnak jó :)))

@vicger: Az élet szól nekik máshogy.
Mikor szülni voltam, gyakran gondoltam arra a kórházban, mikor hozták a babákat, hogy tán észre sem venném, ha elcserélnék őket. Mind épp olyan édes, és szeretetre éhes, mint az enyém. És ha nem tudom, hogy nem ő az enyém, akkor éppen olyan szeretettel nevelném, és éppen olyan esélyekkel indulna, mint az a kis roma fiú, aki a mellettem fekvő 6 általánost végzett asszony gyereke, akinek ő ki tudja hanyadik, és csak sejteni lehet, hová viszi haza. Az élet annak a kicsinek nem ugyanúgy muzsikál, pedig éppen olyan lehetőségekkel jött a világra. Ezért mondtam, hogy megszülni a legkönnyebb. A "neheze" csak az után következik.

Mármint az a gyerek indulna olyan esélyekkel, mint az enyém. Kissé zavarosan bírtam fogalmazni.

Teljesen érthető :) És igazad van. Minden a szülőn múlik. Jó, van benne egy kis genetika is, de nem olyan mértékben befolyásoló az ember életére nézve, mint a környezeti hatás, hogy hova, milyen körülmények közé, milyen szülőkhöz születik egy gyerek. Iszonyat nehéz megfogni ezt, mert ahhoz, hogy a gyereknek jobb élete legyen, mint az őseinek, a felmenők hozzáállását kell/ene/ megváltoztatni, ami viszont majdnem hogy lehetetlen. Hiába van esélyegyenlőség az oviban, az iskolában, ha otthon nincs. Persze még mindig jobb, mintha egyáltalán nem lenne. Viszont alig elég. De ez már tényleg egy totál más téma :)

Na és akkor a lényeg: Most akkor van olyan hogy nem bírja valaki a szenvedést?

Olyan van, hogy elfárad, s császározni kell. Vagy eleve programozott császárral szül. De egyébként szerintem nincs olyan, hogy effektív nem bírja ki. Ehhez azt gondolom, mindig van erő, s itt azért már van egy kis önnön határaink átlépése is, egy kis tudatmódosulással együtt :)

Szerintem nincs olyan, hogy nem bírja a szenvedést. Hozzá lehet szokni. Nagyon remélem, hogy ezért nem császároznak meg senkit. Inkább az van, hogy a túl hosszú vajúdás alatt károsodhat a baba.

De lehet érzéstelenítéssel is szülni. Nem tudom, hogy ha rendszeresen felajánlották volna, hogy szülhetek másképp is, akkor vállaltam volna-e a fájdalmat...
De nem volt ilyen opcióm. A mi egészségügyünk nagyon brutális. Nagy ívben tesz a szenvedés enyhítésére. Az orvos dolga a gyógyítás, a betegé a szenvedés. Senki ne szóljon be a másik dolgába és ne zavarogjon az a beteg a fájdalmával. (Jelzem, máshol nincs így. Az áldott emlékű Polcz Alaine is háborgott miatta. )

Ja, és a császárnál a szülés után jön a fájdalom...

@teknős: Nem értek egyet. Én egyszerűen elfáradtam a 15 óra alatt és "anyai megérzésem" mondatta, hogy vessünk véget a dolognak császárral. Utóbb kiderült, hogy a homlokfekvés miatt egyébként is erre került volna sor.
Én nem szenvedtem, kaptam érzéstelenítést gerincbe, szó nélkül adták amikor kértem. Végig mentem minden lépcsőn, csak a kitolás vége maradt el.
Hiszem, hogy a lényeg nem akkor dőlt el, hanem még javíthatok rajta minden egyes nappal, hogy tisztességes embert neveljek.
Már 25 hónapos... Rohan az idő!

Kiskacsa! Én most szeptemberben szültem a 9. gyerekem. 21 órát vajúdtam vele. Nem mellesleg a legnehezebb szülésem volt. Pedig korábban ikreket is szültem. ( Őket szültem a legkönnyebben )
Abban nincs vita köztünk, hogy ez nagyon fárasztó, de nem is erről van szó, hanem Doris azt kérdezte, hogy van-e olyan, hogy valaki nem bírja a szenvedést. Szerintem nincs. De meggyőzhető vagyok.

Igen, igen... szülésnél egyetértek Kiskacsával. Okoskánál volt egy olyan időszak, mikor bennem is szó szerint megfogalmazódott, hogy mindegy hogy, de szedjék ki belőlem, mert nem fogom tudni megszülni. Elfáradtam. Nem segítettek, de így utólag azt mondom, jó volt ez így. Ő is szenvedett, és ez így összefűz minket. Nem ezt mondanám, ha valami baja lett volna közben.
A kérdés viszont valóban az, hogy úgy általában van- e olyan, hogy "nem bírom a szenvedést". Szerintem sincs, ugyanis nem szabadon választjuk, hanem kapjuk a szenvedést, épp ezért nem dönthetjük el azt sem, hogy elkerüljük- e. Ha pedig ott vagyunk, bírni kell, és kész, ha férfi, ha nő, egyre megy.
Szülésről férfiként nyilatkozni pedig nekem kicsit mosolyogtató. Olyan altesttel, ami nekik van, nyilván abszurdum, és elképzelhetetlen, épp ezért csodálatra méltó. A nők pedig tudják, hogy a testük tökéletesen alkalmas egy szülésre, innentől kezdve számukra egy nem túl egyszerű, de végrehajtható feladat.

Teknős, gratulálok! Fantasztikus családod lehet! Nálunk még csak 3 gyerkőc van, de négyet szeretnénk :)
Doris egyetértek, egyedül az utolsó mondatoddal ellenkeznék egy cseppet. Feladatnak semmiképpen sem nevezném. Feladat a mosogatás vagy a vasalás. A szülés ... nehéz szavakat találnom rá, talán egy fantasztikus, katartikus élmény; kaland;utazás; misztikum azért, mert nem én irányítok, csak egy eszköz vagyok... csatorna, vagy egy kicsit leegyszerűsítve Esemény. De ezek a szavak korántsem tükrözik az érzéseket, amelyek bennem vannak a szüléssel kapcsolatban.

@vicger: Ezt úgy értem, hogy amíg nem szültél, addig nem is tudod, hogy lelkikeg milyen lesz. Az ember tudja, hogy nem lesz könnyű, de végig kell csinálni ahhoz, hogy hozzájuss a gyerekhez. Aztán mikor túl vagyunk rajta, akkor persze, hogy egy csomó jó érzés is van bennünk, de az már csak utána van. Addig feladat. Viszont azzal nem értek egyet, hogy nem én irányítom. Nekem az a tapasztalatom, hogy valamelyest irányítható a szülés. Tudok segíteni a babának, és ő is segít nekem, csak ezt érzékelni kell tudni. Én pölö a harmadik szülésemet programoztam előre. nagyfiamat is három nappal előre hoztam. Mikor Okoska született, első perctől éreztem, hogy nincs jól, csak épp nem segítettek, én meg nem tudtam segíteni neki. Ezek nyilván a nagy egészhez képest kicsi "irányítások", de ha az ember nem hagyja, hogy a fájdalom uralja őt, akkor valamelyest kézben tudja tartani a dolgokat.

vicger! Köszi! :)))

Doris, szerintem is irányítható a szülés, de nem közvetlenül. Pozitivan is és negativan is. Fejben kell ott lenni.

Hát Doris!
Férfinak az ő altestével biztos nagyobb hőstett lenne egy szülés...

@hohohó: Ti meg tudtok állva pisilni :-)... Meg én is. Csak nem szeretek.

@teknős: Erről van szó. És éppen így mindenféle szenvedésnél. Valahogy átlátni kívülről, és nem hagyni, hogy teljesen eluralkodjon rajtunk.