Én részemről eltekintenék a Valentin naptól, de mr. Darcy soha nem tekint el, így hát én sem. Valentinoztunk most is úgy jelzés értékkel, ami azt jelenti, hogy mr. Darcy megcsinálta a szomszéd kerítését (!!!), én pedig főztem ezalatt pompás ebédet. Idillikus családmodellt alkottunk, főképp, ha hozzávesszük, hogy a fiúk kétharmada mr. Darcy körül sertepertélt, egyharmad rész pedig a leveszöldséget pucolta az én megsegítésem céljából.
Egy olvasólámpát kaptam, hogy esténként ne kelljen a nagyvillanyt égetnem olvasás közben, én pedig névre szóló kulcson fityegőt, és szív alakú csokoládét ajándékoztam. Aztán délután elmentünk egy helyre, ahol ittunk egy capuccinót (ez az az elmenés, ami arról szól, hogy kommunikáljunk anélkül néha, hogy valamelyik gyerek félbeszakítana). Mr. Darcy megjegyezte, hogy napok óta bőgős fejem van, én pedig megjegyeztem, hogy feszültnek látom őt. Aztán megjegyeztük, hogy ennél sokkal veszélyesebb helyzeteket is megoldottunk már, szóval őrizzük csak meg a hidegvérünket, hisz ma reggel már ment újra dolgozni, és én is kezdek holnap, azon kívül van két ajánlata is munkafronton. Igaz, az egyik Hollandiába szól, a másik Németországba (a szomszédtól kapta, akinek a kerítését csinálta). Nem túl barátságos megoldások, de ad némi biztonságot, hogy tudja az ember, legalább valami van arra az esetre, ha minden kötél szakad. Van, akinek semmi sincs, csak szakadás. Na, azok az emberek vajon miről beszélgetnek a Valentin- napi csokoládé fölött?

Ps: Azért nekem leégne ám a képemről a bőr, ha a kerítés rám eső részét a szomszédom csinálná meg, mondván, hogy már nem tudja elnézni a trehányságomat. Hát égjen le neki, ezt kívánom erősen. De úgyse fog.