Okoska feltette magában, hogy ő mindenképpen rendkívül illemtudó, és szeretetre méltó gyerek lesz. Ennek ugye legfontosabb eleme a köszönés, ezért aztán az én fiam köszön mindig és mindenkinek, mondhatni boldog boldogtalannak. Nem is akárhogy, hanem ordítva. Nem kevés meghökkent pillantást, és megmosolygást kell bezsebelnem, mikor valahol együtt vagyunk, s ő harsány "csókolom" kiáltással riogatja a mit sem sejtő állampolgárokat. Furcsa szokásának leginkább az iskola takarító nénije (továbbiakban P. néni) örül, akinek papírja van arról, hogy erősen hallássérült. Ákost tartja a legudvariasabb gyereknek az egész iskolában, mert (szerinte) ő az egyedüli diák, aki rendszeresen köszön neki (valójában sokkal többen vannak, csak nagy részük normális hangerőn teszi ezt). A fiam viszont nagyon illetlennek tartja P. nénit, aki neki rendszeresen NEM köszön. Hogy figyelmeztesse az udvariasság minimum követelményeire, egy ideje már szinte ráordít minden eljövetelkor és megérkezéskor: Jó reggelt P. néni!!! Csókolom, P. néni!!! Ilyenkor P. néni vidáman mosolyog, és bólogat: Nahát, micsoda remek kisfiú!
Hogy P. néni hallássérült, onnét tudom, hogy egyszer éppen akkor mentem a gyerekért, mikor a tanító nénije azt magyarázta neki, hogy ne haragudjon P. nénire, mert nem udvariatlanságból nem figyel rá, hanem "hallatlanságból". P. néni eközben (is) kedvesen mosolygott és bólogatott néhány méterre állva tőlük.
Már csak azt nem értem, vajon miért panaszkodik P. néni folyton, hogy túl hangosak a gyerekek?
Hangos
2009.02.17. 21:18 - Doris, a komisz
Címkék: gyerek
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://doris.blog.hu/api/trackback/id/tr71949453
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
