Doris naplója

Tegnap temették el a tatárszentgyörgyi gyilkosság áldozatait. Ahogy várható is volt, rengetegen elmentek, magyarok, romák, mindenki. Ez így jól is van.
Arra gondoltam, hogy ez most egy olyan helyzet, amikor egy kicsit közeledhetne egymáshoz a két oldal. Most mindenki elgondolkodhatna, miben, hogyan kellene változni ahhoz, hogy valami jobb legyen. Elvileg a szörnyűségek közelebb hozzák az embereket egymáshoz, vagy nem? Az emberek megdöbbennek, együttéreznek, kicsit talán megtisztulnak, és akkor lehet egy új fejezetet nyitni. Így képzelem.
Egy menekülő gyereket agyonlőni- Kevés ennél mocsokabb dolog  van. Ilyenkor arra kellene gondolni mindenkinek, hogy ez egyszerűen nem történhet meg. Szégyen, hogy köztünk, itt élők között vannak olyanok (magyarok és cigányok), akik ilyenre képesek (meg még egy csomó más dologra is). Gondolkodjon el ma minden magyar, és minden magyar cigány, hogy mikor, mit követett el a másik ellen, és mindez hová vezethet! Hát ide.
Valamelyik éjjel Spíró Györgyöt láttam a tévében. Azt mondta, éppen azon az úton járunk, ami annak idején a koszovói konfliktushoz (jájjj, de szépítő szó! Nem: a koszovói gyilkoláshoz) vezetett. Hamarosan polgárháború lesz itt is, ha valami más irányba nem indulunk el. Magyarok is, cigányok is. Mert mindenkinek van sara.
Szóval lehetne így magunkba mélyedni ott a sír fölött, elgondolkodni, és változ(tat)ni. Lehetne ilyet is.
Csakhogy én itt élek ám Tatárszentgyörgy mellett. És itt nincs megtisztulás, együttérzés... ilyesmi. Félés van. A cigányok félnek ott is, nálunk is, a harmadik településen is. A félelem pedig agressziót szül. Tudom, hogy Tatárszentgyörgyön figyelik az autókat, és megmondták a romák, hogy ha meglátnak egy szürke terepjárót (olyat, amilyen a gyilkosság előtt bóklászott a telepen), nem fognak kérdezni semmit, csak porrá zúzzák a kocsit is, meg aki benne ül, azt is.
Na? Most akkor jobb? Most akkor elért valamit, aki ezt a mocskot művelte? Most akkor kevesebb lopás lesz, meg verekedés, meg a segélyezést is megoldják egycsapásra?
Affenét. Minden sokkal rosszabb lesz, mint volt, elárulom. A cigányok félnek, nekik mostantól minden fehér ember ellenség. Egyszer valaki majd üt, a másik visszaüt... Vagy ez már el is kezdődött?

Ps: Csak zárójelben kérdezem, vajon hány bosszúra szomjas romának jutott eszébe az olaszliszkai gyilkosság, ami szintén közfelháborodást keltett, mégse vonultak ki a magyarok kapákkal, kaszákkal, hogy felnyársalják a bűnösöket? Nahát.

Nagyfiam betegszabin van itthon. Ez persze nem jelenti azt, hogy én ne dolgozzak. Persze, hogy dolgozom. Felhívom az irodából, kicsit összezördülünk, közben megszakad a vonal. Kinyomta volna? Na nem, ennyire nem lehet "olyan". Kinyomni a telefont a legeslegeslegnagyobb taplóság, és egyáltalán nem vall rá. Csalódott vagyok, bár belül nem hiszem, hogy ez történt. Később felhív, és elnézést kér. Azt mondja lemerült, és töltőre kellett rakni a szerkentyűjét. Aztán  mikor hazajövök, akkor tükörtojás van sütve, és az összes reggeli rom elmosogatva.
Mert ilyen gyerek. Ilyen fiú. Büszke vagyok rá.

Ezt muszáj volt kifirkantanom, pedig amíg rohangáltam egyéb ügyeim után, leégettem egy bablevest, most el kell kezdenem elölről , és még más ételeket is, meg amúgy is van egy nagy rakás dolgom, és egy nagy rakás mondanivalóm is, amit persze nem tudok most megírni, de a Fiamat... Őt bizony muszáj volt.
 

Biciklizésből jövünk hazafelé. A házunktól nem messze három kislány sétálgat... Ó, igen, épp csak erre jártak. Kettő ikerke, nem éppen jól sikerült párocska, és egy angyali szépségű lányka. Hatalmas, nyílt szemek, meleg mosoly, a sapka alól derékig lobog a haja. Jaj, hiszen ezeket ismerem! Okoska osztálytársai. De mit keresnek itt? Tolom be a bicajt, a lányok félszegen állnak, köszönnek.
- Képzeljétek, mi pont itt lakunk ám!
- Igen, azért jöttünk erre(!!!), az Éviéknél vagyok, ők mutatták meg, hol lakik Ákos... Szép ház.

Vagy úgy! Szóval azért sétálgattok itt a hideg szélben, hogy hátha itthon van, hátha kinéz az ablakon, hátha meglát, hátha kijön. A széparcút Fanninak hívják. Ő a Szerelem. Úgy volt, hogy szombaton találkoznak, de anyukája válik, közben diplomázik, most tanul, és nem tudta megoldani a vendégeskedést. A kislány itt van valahol, valami régi barátnőnél, és elsétáltak ide, hogy lássák a fiamat. Hátha...
Bemegyek a kertbe, ők négyesben beszélgetnek, aztán Okoska jön:
- Átmehetek az Éviékhez?
- Nem tudom, nincs megbeszélve.
- Már elszaladt az Évi tesója megkérdezni.
És jön is vissza tényleg. Mehet, megengedték. - Jól van, egy óra, ötre itthon légy. Állnak tovább félszegen. Szabad a pálya, de most mi legyen? Szabad együtt lenni, de hogyan tovább? Nem iskola, csak ők kettennégyen. Mi lesz most?
- Futunk?
- Hát jó. Fussunk!
És futnak. Ákos elöl, a lányok kacagva utána.
 

Egyre többet olvasok. Jót tesz nekem, hogy újra elkezdtem. Ahogy mondtam is már, kicsit kaméleon vagyok a könyvekkel. Ragad rám a stílus, a szókincs, egészen  meghatároz a hangulata annak, amit olvasok.
Délután beköltöztem Polcz Alaine naplójába.

- Halló, szia, mondjad...
- Figyelj, az van, hogy voltam a megbeszélésen, de nem tudom, mi a baj, nem nagyon voltak ugyanis. Hét gyerek volt ott, úgyhogy én a pénzt sem szedtem be tőlük.
- Mindegy, Tibor. Ma már semmin sem csodálkozom, és szerintem nem is érdekel ez az egész...
- Mi van? Mi történt?
- Na jó. Az van, hogy reggel, ugye visszamondták azt a kirándulást. Nincs pénzük, és nem is tudom, hogy jelen helyzetben fog- e még valaki kirándulni egyáltalán. Aztán jött egy levél az APEH- tól, mert van még elmaradásom régről, és most eszükbe jutott. Most felszólítgatnak, de hiába, mert nem tudom kifizetni, és ennyi. A fiamnak szemüveg kell, a kocsit vizsgáztatni kell, most meg mondod, hogy hétfőn hiába utaztam 80 kilométert, hiába jártattam a számat, felesleges pocsékolás volt... De mindegy. Az lett volna meglepő, ha mégis sikerül valami.
- Úúú, hát most ne haragudj... Nem tudtam, hogy ilyen rosszul vagy... Csak vicceltem. Teli volt az aula, szóval még az is lehet, hogy két tanfolyamod lesz, na. De most hülyén érzem magam, mert ha tudom, hogy ennyire kivagy...
- Micsoda?
- Mondom, teljesen jó volt Kécske, lesz tanfolyam...
- Hát ez nem igaz!... Bocs, de most azt kell mondjam... Hát, b**meg! Próbálok nevetni, de mindjárt sírok inkább; komolyan, visszaadtad a hitemet.
- Igen? Na jó. Hétfőn meg hozd be azt a levelet. Van ott valaki, aki nagyon jó ismerősöm. Ő megtesz majd mindent, amit ilyenkor lehet.

"... Így kiáltok: Tengerecki,
- a földgömböt itt hegyezd ki!
Kacagnak a nyári egek...
- itt dalol majd tiveletek
Szil
szál
szalmaszál...
itt lesz boldog közöttetek
ecki
becki
tengerecki
engerecki
vengerecki
Tengerecki Pál!"