Nos. Elég szoros lófarkot kell kötnöm ahhoz, hogy az arcom feszes legyen.
Az is gáz, hogy így péntek este bárhová beugorhatunk meginni egy valamit, és dumcsizni hozzá egy másik valamit, az biztos, hogy legalább egy régi diákommal összefutok.
Vagy többel.
Vagy sokkal.
Ilyenkor persze eszembe jut kisgyerek önmaguk, mosolygós történeteik, félszeg zárkózottságuk, lelkesedéseik, csírázó életerejük.
Nekik is fura.
Mert akkor most hogyan, és miért? És köszönjön- e egyáltalán? Ha igen, akkor hogy?
A magázás már idétlen, a tegezésre nem kapott engedélyt.
Akkor inkább elfordul.
Vagy tölti magába a feleseket, hogy megjöjjön a bátorsága, és oda merjen ülni, és át merje ordítani a zajon, hogy IGEN, még mindig emlékszik, még mindig benne van, és talán ott is marad örökre a kezem nyoma az életében.
Felnőttek.
.jpg)
De milyen filozofikus hangulataim vannak mostanság...
Mi ez vajon?
Kapuzárási mifene?
De miért, mikor nem is?
A lófarokkal sincs baj.
Majd legfeljebb ezt( www.arctorna.hu/ ) fogom alkalmazni.
