Egyáltalán nem rajongok a Vígszínház Pán Péteréért. Nagyon megcsinált darabról van szó ettől függetlenül. Csodálatos a látvány, gyönyörűek a táncok, színészek is a topon... minden passzol, és mégsem.
Velem van a gond szerintem. Én értelmezem másképpen ezt a történetet, mint ahogy itt láttam. Már rögtön az elején lehangolódtam. Wendyt én sokkal finomabbnak és kislányabbnak képzelem. Nem gondolom, hogy ő ennyire túlfűtött, mint ebben a darabban. Jó persze, azért egy gyűszűt (csókot) mindenképp szeretne Pétertől kicsikarni, de az inkább olyan félszeg gyűszű, nem ilyen rámászós, követelőzős... ez így nem nőies, kedves Wendy!
Aztán azt sem gondolom, hogy ez a kislány gondolkodás nélkül ugrik ki az ablakon, mikor Péter Sohaországba hívja. Én mindig úgy képzelem, hogy Péter elcsalja őt. Ebben a darabban pedig Wendy szinte ajánlkozik és kéri, hogy vigye magával. Hát az anyukájára nem gondol? Hát a női tartásra nem gondol?
Nekem ő olyan izé... olyan modern kislány. Pontosan olyannak látom, amilyennek azokat a lányokat, akikről már írtam is néhányszor. Nem tetszik.
Az is csalódás, hogy Hook kapitány egy kivénhedt, béna, olcsó trükkökkel átverhető alak. Na jó, Reviczky Gábor remekül megformálja, de ez nem egy olyan Hook, aki a gyerekek képzeletében él. Minden gyerek fejében élnek rossz dolgok. Vannak, akik szörnyektől félnek villanyoltás után. Vannak, akik árnyakat, arcokat látnak. Sok olyan "Hook" van, akit szeretne egy kisgyerek "fenékbe billenteni", viszont ezek cseppet sem kinevethetőek. Sokkal jobb dolog legyőzni egy valóban veszélyes és gonosz kalózt, mint egy már- már szánalmas idiótát.
És ami a leginkább lehangoló, az a darab vége. Jaj! Kérem szépen, mi a történet vége? Na mi? Az ablakokra rács kerül!!! Nem ám, hogy az elveszett fiúkat befogadják, hogy lehessen anyukájuk. Nem ám, hogy Péter visszajár mesét hallgatni. Nem. Egyszerűen berácsozzák az ablakot, hogy Wendyék soha többé ne találkozzanak a repülő fiúval és Csingilinggel (akit itt ráadásul Tündillának neveznek, FÚJ!).
Mennyire felnőtt megoldás, te jó isten! Zárjuk ki, szüntessük meg, szürkítsük el, vegyük el a képzeletét és az álmait! Csináljunk belőle felnőttet! És sajnos sikerül is. Feltűnik még néhány percre a felnőtt Wendy. Selyempongyolás, egérke - szemüveges, unalmas anyuka, aki már képtelen egy kis repülésre, mikor Péter meglátogatja néhány év múlva.
Nos, ilyesmi dolgok jutottak eszembe, míg néztem a darabot. Nem varázsolt el, nem bizony, pedig nagyon akartam. Tündérport akartam, repülést, meghatódást, katarzist... olyasmiket, amit mindig érzek, mikor művészettel találkozom.
