Napok óta gondolkodom azon, hogy miképpen értékeljem az elmúlt évet. Valamiféle összegzés kell, mielőtt továbblépek...
A 2007- es mélypont után mindenképpen egy kalandos, és felfelé mozduló évet zárhatok. Az eleje nagyjából azzal telt, hogy magamat szedtem rendbe. Tavaly sikerült totálisan lenullázni az életem mind az emberi kapcsolataim terén, mind pedig egzisztenciálisan. A házasságom romokban állt, nem volt munkám, és akik ismernek, komplett őrültnek tartottak. Abban a helyzetben ahhoz is bátorság kellett, hogy az utcára kimenjek.
Először is valami munka után kellett néznem. Rengeteg megírt és elküldött önéletrajz után újra műkörmözni kezdtem. Lassan indult, hisz a nulláról kellett kezdenem (4 évet hagytam ki). Mostanra viszont akkora vendégköröm van, ami a napi betevőt fedezi, így egyéb pénzeinket máshová összpontosíthatjuk. Ez lehetne több is, de talán nem véletlen, hogy így alakult. Talán jobb is, hogy nem kell napi tíz órában a körmös asztal fölött gubbasztanom, hisz sok más is van a tarsolyban.
A nyár hozta a nagy változásokat. Egy véletlennek köszönhetően találkoztam Atibivel, aki úgy tűnik, a legjobb főnököm, aki valaha is volt. Fizet pontosan, tekintettel van rá, ha más dolgom van, ha beteg a gyerek, és megköszöni a munkámat. Eddig egyetlen negatívumként azt hozhatom fel ellene, hogy nem együttérző a madarakkal.
Ezzel egyidőben más téren is beindultak a dolgok. Lehetőséget kaptam, hogy újra gyerekekkel dolgozzak. A pénzt nem erőltetem, azt gondolom, először villantson az ember, aztán legyenek elvárásai. Szórakoztat a dolog, lehetőség a fiaimnak, hogy drámajátékkal foglalkozzanak, hisz mióta én abbahagytam, azóta senki nem csinálja a városban.
Pihentet, ha gyerekekkel vagyok. Szeretem figyelni, ahogy az eszüket használják. Ők egészen másképp látják a világot, mint mi- ez segít, hogy ne öregedjen meg a lelkem.
A Goldenblogra nem jutottam be. Sajnálatos. Igen, csalódott voltam picikét, de kárpótolt, hogy a BOK után viszont kaptam megkeresést. Meghívtak egy könyv társszerzőjének. Én persze megszállottan fogtam hozzá az íráshoz. Sorban küldtem a fejezeteket, mígnem nyár végére a dolog lassúbb tempót vett. "Felfedezőm" eltűnt, én viszont meglepően jól fogadtam a dolgot. Nem szomorkodtam, nem erőltettem az ügyet... Ha nem keres, hát nem keres, nagy író már nem leszek- nagyjából ennyi volt a reakcióm, és tettem tovább a dolgomat.
Ősz óta járhattam színházban, előkészítés alatt egy utazás a Velencei karneválra, tavasszal egy fesztivált rendezünk, ami remélhetőleg hagyományteremtő lesz, nyáron pedig táborba viszek gyerekeket... Megannyi izgalmas lehetőség, amik lekötik a kapacitásaimat. Munka, aminek köszönhetően anyagilag is kezdünk stabilizálódni, így már szőhetünk terveket.
Néhány hete pedig újra levelet kaptam, a regényírás folytatódik, számítanak rám, kb. 35 ezer karakter a rám bízott történet. Nő és férfi, kudarc és siker, mélység és magasság... fejben, szívben ott van, hisz átéltem magam is, van miből táplálni, átérezni, kanyargatni. Újra benne vagyok ebben is, szeretem. Egy szelep, amin az a rengeteg energia, ami bennem van, építő módon utat találhat. Mert rájöttem, hogy sok energiám van. Ha nem keresek neki csatornákat, akkor ellenem fordul, és pusztítani kezd. Ilyet is láttunk már. Ha túlfeszít, bármit képes vagyok felrobbantani magam körül, hogy ne fulladjak meg. Tehát megelőzendő a bajt, fel kell kínálni neki szelepeket, amiken távozhat. Igen, szelepeket. Nem egyet- az túl kevés.
Soha nem leszek az, aki egy dologra koncentrál, és abba teszi az erejét. Nem vagyok trombita. Orgona vagyok, aminek minden pedálja más sípot nyit meg. Szólnak szépen egyenként is, mégis kevésnek érzem úgy. Szétszórom magam, mondhatnánk úgy is. Ha viszont bármit kiejtenék, már hiányozna az összhatásból.
Így érzem jól magam, a terveimet is eszerint építem. Ezek - nem túl nőies módon- legfőképp egzisztenciális tervek. Önvizsgálatom során tudomásul kellett vennem azt is, hogy én az a nő vagyok, akinek tudatosan kell figyelnie a kapcsolataira. Nem azok által határozom meg magam, ezért ha nem vigyázok, elhanyagolom őket. Minden nap gondolnom kell rá, hogy férjem van, aki szeret és számít rám. Gyerekeim vannak, szüleim vannak, testvérem van. Nem mélyedhetek állandóan a saját ügyeimbe, mert akkor egyedül hagyom őket, és én is egyedül maradok.
Összegezve mindent, azt mondhatom, kapok sokat. Sokkal többet, mint sok ember. Lehetőségeket, tehetséget, jó (igazán jó) gyerekeket, szerető férjet. Minden adott, csak használnom kell, és örülni neki. Ehhez mérten vágok bele az új évbe, és kívánok mindannyiótoknak izgalmas, termékeny 2009- et!
Discover ABBA!
Ilyet meg mára!:
Discover Cserháti Zsuzsa!
